Közélet

A vírus miatt megugrott az időskori mortalitás Németországban

Ugyanakkor a korlátozó intézkedések beváltak a fiatalabb korosztályok esetében.

Az ifo Intézet által vizsgált halálozása adatok alapján Németországnak nem sikerült megfékeznie a koronavírus-járvány idején a halálozást a 60-79 és a 80 év fölötti korcsoportokban.

Ugyanakkor az intézkedések beváltak a fiatalabb korosztályok esetében, ahol az elhunytak száma novemberig nem volt számottevően magasabb a szokásosnál

– mondta Joachim Ragnitz, az ifo Intézet drezdai fiókjának ügyvezető igazgatója.

Fotó: Shutterstock

Az év 50. hetében (december 7. és 13. közötti időszak) a koronavírus okozta halálozások 69,4 százaléka a 80 évesnél idősebb korosztályban, 27,9 százaléka pedig a 60-79 éves korosztályban következett be.

A tavalyi év 11. és 50. hete közötti időszakban annak a valószínűsége, hogy a koronavírus fertőzés megfertőződése után valaki elhalálozzon, a 80 év fölötti korosztályban meghaladta a 21 százalékot, a 60-79 éves korosztály esetében pedig 5,3 százalék volt.

A szokásosnál magasabb mortalitási ráta – amit a szakemberek túlhalandóságnak hívnak – az egész pandémiás időszakban megfigyelhető volt

– leginkább a 15. héten (április 6-12), amikor 100 ezer lakosra vetítve 3 százalék volt ez az érték, és a 48. héten (november 23-29), amikor 2,9 százalék. Ugyanakkor a járvány mindkét hullámára igaz, hogy a túlhalandósági adat közel fele az elöregedő német társadalomból is adódik, ugyanis egyre több ember alkotja a két legidősebb korosztályt.

Németország járvány mortalitás koronavírus
Kapcsolódó cikkek