Mindkét eljárás lényegében előrelátható végeredményt hozott, Trump ezzel történelmet írt. Ő az első elnök aki ellen két impeachment eljárás is indult.
2021.02.13 | Szerző: MTI / VG
2021.02.13 | Szerző: MTI / VG
Felmentette Donald Trump korábbi amerikai elnököt szombaton az Egyesült Államok szenátusa az ellene – lázadás szítása vádjával – indított alkotmányos felelőssége vonási eljárás (impeachment) végén.
A felsőház az eljárás utolsó tárgyalási napján 57:43 arányban szavazott arról, hogy Donald Trump a felhozott vádak alapján bűnös. Azaz az összes demokrata szenátoron kívül hét republikánus felsőházi képviselő szavazott arra, hogy a korábbi elnököt el kellene ítélni.
Elítéléséhez azonban a szenátusban kétharmados többség kellett volna. A testületben 50:50 a republikánusok és a demokraták aránya. Így legalább 17 republikánusnak is támogatnia kellett volna az elnök elítélését.
Fotó: Brendan Smialowski / AFP
Donald Trump az első amerikai elnök, aki ellen a képviselőház két alkalommal is a felelősségre vonási eljárás megindítására szavazott. 2019-ben azzal vádolták meg Trumpot, hogy korrupt módon visszaélt a hatalmával, amikor a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott telefonbeszélgetésében azt vetette fel, hogy Kijev indítson vizsgálatot a demokraták egyik elnökjelöltje, Joe Biden volt alelnök és fia, Hunter Biden ukrajnai üzleti ügyeiben.
Most a volt elnök ellen a demokraták lázadás szítása miatt emeltek vádat, a Capitolium január eleji megtámadása előtt tartott nagygyűlésen mondott beszéde miatt, amely után hívei megrohamozták a törvényhozás épületét, ahol a szenátus éppen a Trump által elveszített, novemberi elnökválasztás eredményét készült hitelesíteni.
A támadásban öten életüket vesztették, köztük egy rendőr is.