Közélet

Fizetési plafont vezetne be a Forma-1-es pilótáknál a csapatvezető

Franz Tost szerint az istállóknak választaniuk kell, hogy az autók jobbá tételébe fektetnek be, vagy a pilóták fizetésére fordítják inkább a pénzt.

Az Alpha Tauri csapatának vezetője, Franz Tost úgy véli, hogy a Forma-1-es pilótáknak nem lenne szabad 10 millió dollárnál többet keresniük évente.

Igen, a versenyzőknek pénzt kell kapniuk, tízmillió feletti összegről azonban szó sem lehet

– idézte az egykori osztrák autóversenyző szavait az autosport.com szakportál.

A csapatvezető szerint az istállóknak választaniuk kell, hogy az autók jobbá tételébe fektetnek be, vagy a pilóták fizetésére fordítják inkább a pénzt.

Franz Tost
Fotó: Fabian Sommer / dpa/AFP

Szerintem egy igazi versenyző úgy dönt, hogy a fizetésénél előbbre való a versenyautó fejlesztése

– mondta Tost.

Tavaly október végén kezdődtek meg a tárgyalások a Forma-1-es pilóták fizetésének korlátozásáról. A javaslat 30 millió dollárban maximálná egy versenyző éves fizetését 2023-tól.

A Mercedes hatszoros világbajnoka, a brit Lewis Hamilton – becslések szerint – 40 millió fontot kap szezononként.

A csapatok költségvetésének maximálásáról már korábban döntöttek, ez idén 145, jövőre 140, 2023-tól pedig 135 millió dollár lesz, ám a pilóták bérét nem tartalmazza.

pilóták Forma-1 fizetés Franz Tost
Kapcsolódó cikkek