Közélet

Közel feleannyira népszerűek az okosórák hazánkban, mint az unióban

Számottevő eltérésekre mutat rá az okoskarkötők és egyéb digitális eszközök népszerűségében is az Eurostat friss felmérése.

A tavalyi évben az Európai Unióban majdnem minden ötödik (19 százalék) állampolgárnak volt okosórája vagy okoskarkötője, míg Magyarországon minden tizedik (10 százalék) ember használta ezeket az eszközöket. De számottevő eltérések mutatkoztak az okosotthonok és egyéb kellékek népszerűségében is – derül ki az Eurostat friss felmérésből.

Fotó: MICROGEN IMAGES/SMD/SCIENCE PHOTO LIBRARY/AFP

Már a világjárvány előtt is erőteljesen terjedt a digitalizáció a világunkban, azonban a koronavírus megjelenése számottevően felgyorsította ezt a folyamatot az statisztikai hivatala szerint.

A tavalyi évben például már majdnem minden ötödik (19 százalék) európai állampolgár használt okosórát vagy okoskarkötőt.

  • A legnagyobb arányt a 16-24 évesek körében 28 százalékkal találták,
  • majd így sorban 25-54 közöttiek 23 százaléka,
  • míg az 55-64 évesek 11 százaléka, és a 65 év felettiek csupán 5 százaléka hordott valamilyen okoseszközt a tavalyi évben.
  • Az okosórát, vagy okoskarkötőt használók aránya az Európai Unió tagállamaiban, és a 16-74 éves korosztály arányában. Fotó: Eurostat

    A legnagyobb népszerűségnek Csehországban örvendenek a digitális kiegészítők, ahol több mint minden harmadik (35 százalék) személy használja ezeket.

    Majd szorosan mögöttük jönnek Finnország (33 százalékos) és Észtország (31 százalékos) arányszámai.

    Ezzel szemben a legkisebb mértékben Görögországban élnek ezekkel a kellékekkel, ahol lakosságnak csak a 7 százalékának van.

    A sorban utánuk következik Románia (8 százalékkal) és Ciprus (9 százalékkal).

    Míg Magyarországon és Bulgáriában fej fej mellett 10 százalékos volt az okosórák és -karkötők népszerűsége, ezzel majdnem fele az uniós átlagnak.

    Az internetre csatlakoztatható kütyük csoportjait vizsgálva további számottevő eltéréseket figyelhetünk meg, a magyarországi és az uniós átlagok között.

    Fotó:

    Hazánkban a második legsűrűbben alkalmazott digitális készülékek 6 százalékkal az otthoni biztonsági berendezések voltak, mint a riasztó vagy füstérzékelők. Majd a harmadik helyen 4 százalékkal az internetre kapcsolható háztartási gépek jöttek, mint a hűtőgép vagy a kávéfőző.

    A magyarországi okoseszközök közül egyedül a digitális játékok 3 százalékos elterjedtsége haladta meg egy százalékponttal a kontinensen mért átlagot.

    Az okosórák és -karkötők használata mellett jelentős eltérés mutatkozik a virtuális asszisztensek elterjedtségében is, itt ugyanis 7 százalékponttal alacsonyabb volt a mutató nálunk, mint az unióban. De 6 százalékpontos különbség volt a fűtő- és mérőberendezések népszerűségében is. Valamint az internet elérésel rendelkező gépjárművek arányában is.

    okosotthon okostelefon Eurostat digitális okosóra online okoskarkötő
    Kapcsolódó cikkek