Közélet

Drágábban értékesítené a vakcináját a Pfizer

Az amerikai gyógyszergyártó szerint évente szükség lehet egy koronavírus elleni emlékeztető oltásra.

A Pfizer pénzügyi igazgatója, valamint a társaság befektetői kapcsolattartásért felelős alelnöke szerint jelentős üzleti lehetőség rejlik a vakcinák árának emelésében. Arról tájékoztatták a befektetőiket, hogy a jelenleg terjedő Covid-19 variánsok miatt akár három dózisra is szükség lehet a vakcinából, illetve az évente megismételt emlékeztető oltás is elengedhetetlen lehet a jövőben – adta hírül a Business Insider.

A gyógyszergyártó vezetői azt mondták, hogy

a Pfizernek lehetősége nyílhat arra, hogy megemelje a koronavírus-elleni oltásának az árát, amint a világjárvány lecseng, és a koronavírus már csak elszigetelten fordul elő a világban.

Amint helyreáll a normális piaci környezet – amikor a piaci folyamatokat már nem a járványhelyzet változásai, illetve a kormányokra emiatt nehezedő nyomás határozza meg – a Pfizernek lehetősége lesz, hogy kihasználja az oltóanyaga iránti kereslet hatásait is, amikor meghatározza a vakcinája értékesítési árát – mondta Frank D'Amelio, a Pfizer pénzügyi igazgatója.

Fotó: Shutterstock

Az amerikai cég vezetősége arra is felhívta a figyelmet, hogy

a vakcinából az embereknek egy harmadik dózisra, továbbá évente egy emlékeztető oltás is is szüksége lehet.

Pfizer executives explain to investors that people may need a third dose of covid vaccine, in addition to regular yearly boosters. The company will soon begin plans to hike prices given the „significant opportunity for our vaccine” https://t.co/rvOy2782Kn

— Lee Fang (@lhfang) March 15, 2021

A Pfizer gyártókapacitásai bővítését is tervezi, így

az Egyesült Államokban a március végéig vállalt 100 millió adag helyett 120 millió dózis koronavírus elleni vakcinát tud majd szállítani, május végéig pedig további 200 millió adagot.

A vállalatnál úgy számoltak, hogy az év végéig tervezett 1,3 milliárd dózis helyett akár 2 milliárd adagot is le tudnak gyártani, de további fejlesztésekkel akár ezt is felül tudják múlni – mondta a gyártó pénzügyi igazgatója.

Magyarországra kedden újabb Pfizer-BioNTech vakcina-szállítmány érkezett, ezúttal 120 ezer koronavírus elleni adag oltóanyaggal. Ez volt a tizenharmadik szállítmány a vakcina uniós forgalmazási engedélyének kiadása óta. Összesen 1,1 millió adag érkezett Magyarországra a Pfizer-BioNTech vakcinából, amellyel a 16 évnél idősebbeket oltják, életkorhatár nélkül , ezzel a társaság az első negyedévre tett hazai vállalalásait teljesítette, 2021 második negyedévétől pedig jelentősen megnöveli az országba szállított vakcina dózisok számát – írta a cég közleményében.

Mindeközben a konkurens AstraZeneca készítményével egyre több európai országban függesztik fel az oltást, annak ellenére, hogy hivatalosan továbbra sem találtak közvetlen összefüggést az oltóanyaguk és a tapasztalt mellékhatások között.

Néhány hét múlva lehet esedékes a nyitás

A Magyarországon elérhető vakcinák minden mutációra jó választ adnak. Ha ebből indulunk ki, akkor pár hét múlva nyithatunk – mondta Orbán Viktor.

 

BioNTech Pfizer vakcina oltás
Kapcsolódó cikkek