Közélet

A brazil mutáns ellen is védelmet nyújt a Pfizer-vakcina

Már beoltott emberek vérmintáin bebizonyították, hogy a brazíliai mutáció ellen is olyan hatékony a vakcina, mint a tavalyi variáns ellen.

A koronavírus egyik Brazíliában rohamosan terjedő mutációját sikerült semlegesíteni a Pfizer-BioNTech oltóanyagával – adta hírül a Reuters.

A brit variánssal szemben is hatékony a Pfizer

Rendkívül hatékony a Pfizer-BioNTech és a Moderna vakcinája is a koronavírus nemrégiben Angliában azonosított új variánsával szemben

A héten pedig már beoltott emberek vérmintáin bebizonyították, hogy a brazíliai P.1 variáns ellen is olyan hatékony a vakcina, mint az előző évi, kevésbé fertőző mutáció ellen.

A Pfizer szerint jelenlegi oltóanyaguk a dél-afrikai variáns ellen is védelmet nyújthat, éppúgy, mint az angliai verzió esetében.

Fotó: Getty Images

A tüskék, amelyekkel a vírus megsérti és megfertőzi az emberi sejteket, az egyik fő célpontja a jelenlegi oltásoknak. A gyártók és a texasi egyetem kutatói által végzett vizsgálat során,

azon emberek vérmintái, akik már megkapták a Pfizer-BioNTech oltóanyagát, hatástalanítani tudták a brazíliai variánst

- írja a hírportál.

Előzetes tanulmányok alapján a Pfizer vakcinája az Egyesült Királyságban és a Dél-Afrikában talált mutációk ellen is védelmet nyújt, habár utóbbi esetében enyhén romolhat az antitestek teljesítménye.

A vakcinagyártó még egy harmadik körös tesztet is végigcsinál az afrikai verzión, hogy mélyebben megértség az immunreakciókat – írják.

Regisztráció védőoltásra

Tavaly decemberben megnyílt a regisztráció lehetősége az interneten is a koronavírus elleni védőoltásra. Regisztrálni a https://vakcinainfo.gov.hu/ honlapon lehet. Mivel a kormány nem tette kötelezővé az oltást, a vakcinát csak azok fogják megkapni, akik regisztrálnak.

 

mutáns vakcina koronavírus oltás variáns brazil BioNtech-Pfizer
Kapcsolódó cikkek