Közélet

Május végére befejeződhet a magyar tenisz konszolidációja

„Három dolgot csináltunk az elmúlt egy évben: fizettünk, megállapodtunk és feljelentettünk” Lázár János MTSZ-elnök

Lázár János elnök szerint május végére befejeződhet a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) pénzügyi konszolidációja.

Az MTSZ tavaly nyáron megválasztott vezetője csütörtökön az M4 Sport Sporthíradó című műsorában elmondta, a szövetség összesen 3,9 milliárd forintot kapott a felhalmozott adósságok rendezésére. Ebből 1,7 milliárdot már kifizettek a játékosoknak, edzőknek, kluboknak és versenyszervezőknek, emellett óriási összegeket kellett átutalni külföldi ügynökségeknek, ezzel pedig remélhetőleg sikerült helyreállítani a magyar tenisz becsületét.

Három dolgot csináltunk az elmúlt egy évben: fizettünk, megállapodtunk és feljelentettünk

– összegzett Lázár János. „Azt ígértem, hogy december 31-ig lezárulhat a konszolidáció, de az eddig említetteken túl van egy 1,4 milliárdos tartozásunk is az Emmi felé, amelyet szintén rendezni szeretnénk. Szeretnénk június elején egy közgyűlést szervezni, ahol a pénzügyi konszolidáció után a jogi konszolidáció is végbe mehet, és végrehajthatunk egy átlátható közgyűlési működést, valamint tagrevíziót.”

Ami a távolabbi terveket illeti, az MTSZ elnöke kifejtette, ígérettel bír a kormánytól arra, hogy infrastrukturális fejlesztések várhatók a vidéki teniszéletben.

Fotó: Frank Molter/dpa

Sopronban például komplett új infrastruktúrát kívánunk létrehozni az önkormányzattal közösen, körülbelül tíz megyei jogú városban, illetve 15 kisebb településen szeretnénk megvalósítani a családi vagy regionális teniszközpont-koncepciót

– tette hozzá.

Az MTSZ februárban közölte, hogy a megbízott igazságügyi könyvszakértő szerint a korábban közzétettnél egymilliárd forinttal nagyobb a hiány a szövetségnél.

Tavaly a Lázár János által vezetett új elnökség nem javasolta a 2019-es éves beszámoló közgyűlési elfogadását, többek között a régi vezetés részéről benyújtott 3,5 milliárd forintos konszolidációs kérelemre, és a már akkor szembetűnő elszámolási anomáliákra hivatkozva. A szövetség egy igazságügyi könyvszakértőt vont be a munkába, akinek a jelentéséből kiderült, hogy a szövetség az utóbbi években a szükséges számviteli szabályzatok és belső ellenőrzés teljes hiánya mellett működött. A korábban előterjesztett beszámoló pedig egyáltalán nem a valós képet mutatta a gazdálkodásról, mivel az igazságügyi könyvszakértő véleménye szerint a kötelezettségek (hiányok) mértéke a publikáltnál több mint egymilliárd forinttal nagyobb, ráadásul ezen túlmenően közel 220 millió forint áfa visszafizetési kötelezettségre is fény derült.

A szakértői jelentésből is kitűnő felelőtlen gazdálkodással összefüggésben az MTSZ több feljelentést is tett

– többek között büntető feljelentést Richter Attila korábbi főtitkár ellen -, amelyek alapján a vizsgálata jelenleg is folyamatban van.

Újabb egymilliárdos hiány a teniszszövetségnél

A megbízott igazságügyi könyvszakértő szerint a korábban közzétettnél egymilliárd forinttal nagyobb a hiány.

 

Lázár János tenisz Magyar Tenisz Szövetség
Kapcsolódó cikkek