Az Európai Bizottság elnöke múlthét közepén azzal fenyegette meg az unió partnereit, hogy leállítja az Európában gyártott, koronavírus elleni vakcinák kivitelét azokba az országokba, amelyek az uniós átlagnál előrébb járnak a tömeges oltással.
Ursula von der Leyen azóta megerősítette: kész a vakcina-exporttilalmat bevezetni az Egyesült Királysággal szemben, sőt, az AstraZeneca-oltóanyag előállításához szükséges alapanyagok kivitelét is megtilthatja
– közölte a Bloomberg.
A bizottsági elnök aggályosnak tartja, hogy miközben január eleje óta 10 millió adag, az AstraZeneca európai gyáraiban készült koronavírus elleni vakcinát szállítottak le az Egyesült Királyságba, a svéd-brit cég uniós szállítmányai ez idő alatt késtek vagy meg sem érkeztek. Von der Leyen szerint az EU-nak kiviteli tilalmat kellene elrendelnie, annak érdekében, hogy az uniós polgárokat minél gyorsabban be tudják oltani, és az Európában gyártott vakcinák ne máshová menjenek.
Boris Johnson brit kormányfő a hétvégén tárgyalt a holland és a belga miniszterelnökökkel, akiket arra kért, hogy vétózzák meg a bizottsági elnök javaslatát a csütörtöki csúcstalálkozón a Financial Times értesülése szerint. A brit egészségügyi államtitkár, Helen Whately pedig hétfőn arról beszélt a Sky News-nak, hogy
az Egyesült Királyság emlékeztetni fogja az EU-t szerződéses kötelezettségeire, és külön felhívja a bizottság elnökének figyelmét a brit kormányfőnek tett korábbi ígéretére, miszerint az unió nem akadályozza meg a cégeket, hogy eleget tegyenek vállalásaiknak, és a szerződésekbe foglaltaknak megfelelően leszállítsák a koronavírus-elleni vakcinákat a megrendelő országoknak.
Míg az EU-tagállamok felnőtt lakosságának mindössze 10 százaléka kapta meg eddig legalább az első koronavírus elleni oltást, addig az Egyesült Királyság felnőtt lakosságának több mint fele túl van már az első, a betegség ellen védelmet kínáló injekción.