BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A brazil egészségügyi hatóság nem hagyta jóvá a Szputnyik vakcina alkalmazását

Brazília egyike azoknak az országoknak, ahol a legsúlyosabb a koronavírus-járvány okozta helyzet.

A brazil egészségügyi hatóság (Anvisa) egyelőre nem hagyta jóvá a Szputnyik V orosz vakcina alkalmazását, ezért az ország nem fog belőle importálni a brazil kormányzók kérése ellenére sem.

Brazília egyike azoknak az országoknak, ahol a legsúlyosabb a koronavírus-járvány okozta helyzet. Ennek oka főképpen egy új, erősen fertőző vírusváltozat megjelenése, a vakcinák lassú és hiányos bevezetése, valamint a kórokozó terjedésének megfékezését segítő korlátozások egyenlőtlensége.

Brazíliában a CoronaVac az oltási hadjárat fő vakcinája, amelyet a kínai Sinovac Biotech cég fejlesztett ki, de oltanak az amerikai Pfizer és a német BioNTech cég közös fejlesztésű készítményével is.

Mindazonáltal kevés az oltóanyag az országban, emiatt a brazil vezetés már az ENSZ-től is kért segítséget.

Fotó: Mateus Bonomi/AGIF/AGIF/AFP

Az Anvisa öttagú igazgatótanácsa egyhangúlag döntött úgy hétfőn este, hogy nem hagyja jóvá a Szputnyik importját, mert a hivatal szakértői szerint nem áll rendelkezésükre megfelelő információ az oltóanyag biztonságáról, minőségéről, hatékonyságáról, és ez túl nagy kockázatokat rejt magában. A legsúlyosabb érvük, hogy a vektor típusú Szputnyik vakcinában egy adenovírus a genetikai információ szállítója, és ez az Anvisa orvosai szerint súlyos rendellenességeket okozhat.

A Szputnyik V-t a világ számos országában alkalmazzák már, orosz tudósok szerint hatékonysága 97,6 százalékos a koronavírus ellen. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértői május 10-én kezdik meg az Európai Gyógyszerügynökséggel (EMA) közösen az orosz Gamaleja Intézet által kifejlesztett oltóanyag gyártási eljárásának vizsgálatát, jelenleg a klinikai gyakorlatot ellenőrzik – jegyezte meg a Reuters hírügynökség.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.