Egyre többen választják a magánszülést Budapesten
Örömteli év volt a tavalyi a születésszám tekintetében hazánkban, hiszen megfordult a 2017-óta tartó lejtmenet. Budapesten azonban továbbra is csökkenés volt tapasztalható.
A főváros abban is eltér az ország többi részétől, hogy az anyukák egyre gyakrabban választják a magánkórházakat.
Ez a tendencia várhatóan tovább erősödik az egészségügyi szolgálati jogviszony és a hálapénz kivezetése miatt – hívta fel a figyelmet Straub Fanni, a tízéves FoglaljOrvost.hu alapítója.
A 2017 óta tartó csökkenő tendencia megállt a születésekben, tavaly 2019-hez viszonyítva 3 százalékkal több, 92 233 baba jött világra Magyarországon – Budapestet kivéve, ahol 4 százalékkal csökkent a születésszám.
Minden megyében növekedés figyelhető meg, a dobogó legfelső fokán Tolna megye található, amit Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg követ, mindenhol 10 százaléknál nagyobb szülésszám-emelkedéssel – derül ki a nőgyógyászok közvetítésével is foglalkozó FoglaljOrvost.hu anyák napjára készített hagyományos összegzéséből.
A magánnőgyógyászat után ívelt fel a privát szülések száma
A magánszülések száma évről évre növekszik, a múlt év ebből a szempontból az eddigi legnagyobb elmozdulást mutatta, az évek óta sztenderd, országos 2 százalékos arány 2020-ban 3 százalékra emelkedett.
Ennél nagyobb arányú növekedés Budapesten volt tapasztalható, a három budapesti magánszülészeten több mint 2300 csecsemő jött világra.
Míg 2017-ben a budapesti szülések 13 százaléka történt magánklinikán, 2020-ban már 16,7 százalékos arányt képviselnek az elsősorban a TritonLife Róbert Magánkórházban vagy a Maternity Magánklinikán született bébik. Kijelenthető, hogy Budapesten minden 6. újszülött magánklinikán sírt fel először.

Budapesten három kórház várja azon családokat, akik nemcsak a terhesség gondozását, hanem a szülést is privát keretek között képzelik el,
a kínálatot az idei évtől a Duna Medical Center szélesíti. Vidéken pedig a pécsi Da Vinci Magánklinika várja a kismamákat, és bár a születésszám itt alacsonyabb, mindenképpen üzenetértékű, hogy az előző évekhez képest másfélszeres növekedést értek el.
A magánellátók által közölt adatokból szembetűnő az emelkedés. Míg korábban a családok a bizonytalanságok, a paraszolvencia elkerülése érdekében, vagy anyagi lehetőségeiknek köszönhetően választották a magánkórházakat, a 2020-as év több szempontból is vízválasztó volt. A pandémia okozta bizonytalanságok, a Covid-ellátásban is részt vevő állami kórházak elkerülésének igyekezete is hajtotta a leendő szülőket a rutinos magánszülészetekre.
Tovább tolódik a piac a privát irányba
Az ez évtől hatályos, az állami és privát egészségügyet jelentősen megváltoztató egészségügyi szolgálati jogviszony, ezen belül is az orvosi másodállások, az összeférhetetlenség korlátozása, valamint a hálapénz kivezetése katalizátora lesz az idei további magánklinikai növekedésnek. A paraszolvencia megszüntetése a kismamákat igen érzékenyen érintette, korlátozva a szabad orvosválasztás lehetőségét, és bár a jogszabály megszületése óta megvan a szándék, hogy az egészségügyi szolgálati jogviszonyon belül a szülészet egyedi szabályozást kap, ez még nem történt meg – foglalja össze Straub Fanni.


