Közélet

A Madrid és a Milan is elhagyja a süllyedő Szuperligát

Az angol klubok után már a Juventus, az Atlético Madrid és két milánói együttes, az Inter és az AC Milan is visszalép a ligában való szerepléstől.

Arról már kedden is beszámoltunk, hogy a szurkolói ellenérzések miatt a hat angol labdarúgócsapat kiszállt az Európai Szuperliga létrehívásából. Azóta folyamatosan vetik el az ötletet Európa-szerte a klubok, szerdán a Juventus után már az Atlético Madrid és két milánói együttes, az Inter és az AC Milan is visszalép a ligában való szerepléstől – adta hírül a Reuters.

A spanyolok közleményben jelentették be, hogy nem kívánnak részt venni a tervezett bajnokságban.

Az Atlético vezetése szerdai ülésén úgy döntött, nem vesz részt a tervezett versenysorozatban

– írták, hozzátéve, hogy hétfőn még olyan körülmények között határoztak a csatlakozásukról, amelyek most már nem állnak fenn.

Az Internazionale azt közölte, hogy

„elkötelezettségünk a futballipar fejlesztése iránt az összes részvényesünkkel együtt változatlan marad”,

és hangsúlyozta, a sportágnak az az érdeke, hogy versenysorozatait folyamatosan fejlessze. A milánói klub egyben csatlakozott az Atléticóhoz, és jelezte, hogy nem kíván részt venni az ESL-ben.

A Milan úgy fogalmazott:

azzal a szándékkal fogadták el a meghívást az új ligába, hogy részesei legyenek a lehető legjobb európai versenysorozatnak, s ezzel örömet okozzanak a világ futballszurkolóinak.

A Chelsea keddi bajnoki meccsét a Brighton ellen el kellett halasztani, miután közel ezer szurkoló tiltakozott a londoni csapat stadionja, a Stamford Bridge előtt. Fotó: David Cliff / Anadolu Agency / AFP

„A változás nem mindig könnyű, de a fejlődés szükséges az előrelépéshez, az európai futball szerkezete pedig átalakult az elmúlt évtizedekben. Ezzel együtt a szurkolók világszerte kifejezték fenntartásaikat a Szuperligával kapcsolatban, és az AC Milannak meg kell hallania ezeket a hangokat, amelyek e csodálatos sportág szerelmeseitől jönnek” – áll az olasz klub közleményében.

A 12 csapatos Európai Szuperliga létrehozását vasárnapról hétfőre virradóra jelentették be, az alapítók között angol, olasz és spanyol klubok voltak, ugyanakkor a tervet magas rangú politikai, valamint sportszakmai körökben, a nemzetközi (FIFA) és az európai szövetség (UEFA) részéről is széles körű ellenérzés fogadta. A szurkolói csoportok szintén kritikákat fogalmaztak meg a tervezett ESL-lel szemben.

Elsőként kedd este a Manchester City jelentette be hivatalosan, hogy visszalép a szerepléstől, majd szerda hajnalban a Chelsea, aztán az Arsenal, a Liverpool, a Manchester United és a Tottenham Hotspur is kihátrált a kezdeményezésből.

Hideget és meleget is kapott a Szuperliga

Semleges és negatív vélemények is napvilágot láttak a labdarúgó Európai Szuperliga (ESL) létrehozásával kapcsolatban.

 

Juventus AC Milan FC Internazionale labdarúgás Európai Szuperliga Atletico Madrid
Kapcsolódó cikkek