Közélet

Befagytak a tárgyalások, egyelőre nincs megállapodás az új Közös Agrárpolitikáról

Az Európai Parlament nem fogadta el az agrárminiszterek kompromisszumos javaslatait.

Hiába tartottak két napon és két éjszakán át az egyeztetések, mégsem született megállapodás a Közös Agrárpolitikáról. A Mezőgazdasági és Halászati Tanács nem jutott egyességre az Európai Parlamenttel. Az ugyanis nem fogadta el az agrárminiszterek kompromisszumos javaslatait, sőt a mezőgazdaság szempontjából a gyakorlatban végrehajthatatlan, felelőtlen megoldásokkal állt elő.

Fotó: Agrárminisztérium

Olyan terhet akartak ránk erőltetni, ami egyértelműen a gazdák érdekeivel ellentétes – közölte Nagy István agrárminiszter. Mint mondta, egyensúlyt kell teremteni a versenyképességi és a klímavédelmi célok között is, mert teremtett világunkért felelősséggel tartozunk.

Hiába védtük már meg ősszel a kisgazdaságokat a termelésüket nehezítő javaslatoktól, azok most újra felbukkantak. Alapvető célunk, hogy a termelők kiszámítható módon megkapják az őket megillető agrártámogatásokat 2023 és 2027 között is. Mi, az Európai Parlamenttel ellentétben a gazdák oldalán állunk a diktátumokból pedig nem kérünk.

Kezdődik a nagy menet, eldől a Közös Agrárpolitika jövője

A magyar fél küzdeni fog azért, hogy a zöld célok elérését ne büntetésként értelmezhető előírásokkal, hanem támogatásokkal lehessen keresztülvinni – közölte Nagy István.

 

közös agrárpolitika KAP Nagy István Európai Parlament mezőgazdaság Brüsszel vidékfejlesztés Agrárminisztérium
Kapcsolódó cikkek