Közélet

Bővült a kamatmentes gyorskölcsönre jogosultak köre

Immár a vendéglátóipari beszállítók, az élelmiszer-nagykereskedők, illetve az erdőgazdálkodók is felvehetik a kamatmentes újraindítási gyorskölcsönt.

Amennyiben megfelelnek bizonyos feltételeknek, a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került vendéglátóipari beszállítók, élelmiszer-nagykereskedők, illetve az erdőgazdálkodók is felvehetik a kamatmentes újraindítási gyorskölcsönt – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

MTI Fotó: Kovács Tamás

A köztestület korábban kezdeményezte, hogy a vendéglátóegységeket érintő korlátozások miatt nehéz helyzetbe került beszállítók, élelmiszer-nagykereskedők, illetve a járvány gazdasági hatásait ugyancsak elszenvedő erdőgazdálkodók is részt vehessenek a kamatmentes újraindítási gyorskölcsön hitelprogramban.

Így a meghatározott tevékenységeket végző vállalkozások mellett már azok is felvehetik a hitelt, akiknek a 2020. évi árbevétele minimum 30 százalékkal alacsonyabb volt, mint a 2019. évi, de a tavalyi árbevételük nem haladta meg a 100 millió forintot.

További feltétel, hogy a 2020-ra vonatkozó tárgyévi éves átlagos állományi létszámuk nem volt nagyobb 25-nél, valamint rendelkeznek a tavalyi évre teljes, lezárt beszámolóval.

A kamatmentes gyorskölcsön nulla százalékos kamatozással, 100 százalékos előleggel, fix 10 éves futamidővel, önerő nélkül és három év türelmi idővel igényelhető az országszerte megtalálható MFB Pontokon. Az összesen 100 milliárd forintos hitelkeretből a vállalkozások ügyletenként 1 millió és 10 millió forint közötti összeget igényelhetnek bér-, járulék-, rezsi- és működési költségek fedezésére, illetve az újranyitáshoz szükséges készletek finanszírozására.

gyorskölcsön Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön NAK MFB Pont
Kapcsolódó cikkek