Közélet

Felmentették a magyar sportlövőt, ott lehet az olimpián

A Nemzetközi Sportlövő Szövetség szerint szabotázs történt Péni Istvánnal szemben, ezért produkált pozitív doppingtesztet.

A Nemzetközi Sportlövő Szövetség (ISSF) felmentette Péni István válogatott sportlövőt, akinek a márciusi doppingtesztje pozitív lett.

A hazai szövetség (MSSZ) pénteki tájékoztatása szerint az ISSF az orvosi és antidopping bizottságának minden részletre kiterjedő vizsgálata, illetve az annak során tett megállapítások alapján hozta meg a döntését. Ennek következményeként

Péni a nemzetközi szövetség versenyein teljes jogosultsággal állhat rajthoz, azaz indulhat az olimpián.

Péni István
Fotó: facebook.com/hungarianshootingfederation

Az illetékes testület megállapította többek között, hogy

Péni István a szóban forgó doppingügyben vétlen, vele szemben szabotázs történt.

Az MSSZ vasárnap jelentette be, hogy Péni szolgáltatta a márciusi pozitív tesztet, előzőleg, múlt szerdán pedig azt közölte, hogy felfüggesztette Sidi Péter versenyengedélyét, mert a gyanú szerint behatolt Péni szobájába az indiai világkupaversenyen.

Sidi Péter Nemzetközi Sportlövő Szövetség Péni István dopping olimpia sportlövők
Kapcsolódó cikkek