Közélet

Nem engedik vissza Trumpot a Facebookra

A Facebook belső vizsgálata kimondta: megalapozott lépés volt a korábbi amerikai elnök kitiltása a közösségi oldalról, de hozzátette azt is, hogy érdemes volna 6 hónap múlva újratárgyalni a kérdést.

A Facebook független felügyelőbizottsága szerdán hozta nyilvánosságra döntését, mely szerint továbbra is fenntartja a közösségi oldal januári ítéletét, melyben felfüggesztette Donald Trump korábbi (akkor még regnáló) amerikai elnök Facebook- és Instagram-fiókját – írta a CNBC.

A testület ugyanakkor a felfüggesztés határozatlan időtartamát nem tartja helyénvalónak, egyúttal javasolja, hogy a Facebook felülvizsgálja az ügyet, és ez alapján a más felhasználókra hasonló esetben kiszabott retorziókkal arányos büntetést állapítson meg.

A felülvizsgálatot a Facebooknak hat hónapon belül le kellene folytatnia,

és ennek keretében létrehozni egy, a közbiztonságot és a véleménynyilvánítás szabadságát egyensúlyban tartó iránymutatást, melyet az esetleges jövőbeli esetekben is lehetne alkalmazni.

A vizsgálat lezárultáig Donald Trump fiókjai továbbra is zárolva lesznek

– közölte a közösségi oldal.

Mint ismert, az akkor még hivatalában lévő – de Joe Biden győzelme nyomán ciklusának utolsó heteit töltő – elnök fiókjait a Capitolium január 6-i ostromát követően függesztette fel a Facebook. Ez az oldal legkeményebb reakciója volt Trump négyéves mandátuma alatt.

Úgy gondoltuk, hogy túl nagy kockázatot jelentene az, ha az elnök ebben az időszakban továbbra is igénybe vehetné szolgáltatásainkat

– nyilatkozta akkor saját Facebook-oldalán Mark Zuckerberg.

Fotó: Olivier Douliery / AFP

Néhány héttel később jelentette be a közösségimédia-óriás, hogy felügyelőbizottsága elé kerül a nagy port kavaró ügy.

Bár hivatalosan a felügyelőbizottság a Facebook fő döntéshozó szerve, a tényleges hatalom továbbra is a részvények többségét birtokló Zuckerberg kezében van.

Azt a testület is megállapította hogy Trump január 6-án írt bejegyzésével súlyosan megsértette a közösségi oldal normáit, mivel abban a tüntetésen részt vevő rendbontókat nagy hazafiaknak hívta, és biztatta őket. A Facebook szabályzata tiltja az erőszakos tevékenységek dicséretét és az erőszakra buzdítást.

A vállalat álláspontja szerint bár ugyanazoknak a szabályoknak kell vonatkozniuk minden felhasználóra, nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, hogy ki és milyen kontextusban nyilvánult meg.

Egy befolyásos felhasználó sokkal nagyobb hatást válthat ki az emberekből, akár pozitív, akár – mint ebben az esetben is – negatív irányban.

A felügyelőbizottság szerint az oldalnak meg kell határoznia azokat az irányelveket, melyek alapján meghozza a döntéseket a felfüggesztésekről, vagy azok feloldásáról. Ugyanakkor a testület szerint vannak olyan esetek, amikor a felhasználói fiókok vagy oldalak törlése indokolt lehet.

Saját kommunikációs platformmal rukkolt elő Trump

Miután az egykori elnököt a Facebookról és az általa előszeretettel használt Twitterről is kitiltották, bejelentette, hogy saját közösségi oldalt indít, mely kedden elérhetővé vált követői számára.

 

Donald Trump zavargások kitiltás Joe Biden Capitolium Facebook
Kapcsolódó cikkek