Közélet

13 milliárd forinttal támogatja a Heves megyei beruházásokat a kormány

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az SBS Kft. erdőteleki beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a gazdaság sikeres újraindításához beruházásokra van szükség.

Szijjártó szerint az 5,5 százalékos – ami feltétele annak hogy a kormány vissza tudja adni valamennyi gyermeket nevelő családnak az idei esztendőben befizetett adóját – eléréséhez beruházásokra van szükség, ugyanis 

ahova a beruházások mennek, ott jönnek létre munkahelyek, ott jön létre gazdasági teljesítmény és termelés.

Fotó: Soós Lajos / MTI

A miniszter hangsúlyozta azonban, hogy ez nem lesz egyszerű, ahogy nem volt egyszerű az 5,5 millió beoltott elérése sem. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy 2020-ban a világgazdasági nehézségek ellenére is beruházási rekordokat döntött az ország, aminek köszönhetően a kormány meg tudta akadályozni a tömeges kialakulását.

A magyar embereknek munkát kell adni és nem segélyt, mert a segély kiszolgáltatottsághoz, kiszámíthatatlansághoz, védtelenséghez vezet, munkahely pedig hosszútávon kiszámítható jövőt és megélhetést tud biztosítani

– folytatta a miniszter.

A fémszerkezetek gyártására szakosodott SBS Kft. erdőteleki beruházása kapcsán Szijjártó arról beszélt, hogy a magyar gazdaság gyors újraindulásához nélkülözhetetlenek a magyar tulajdonban lévő vidéki vállalkozások és megköszönte a cégnek, hogy a válság alatt is újabb fejlesztéseket hajtott végre.

A vállalat 563 millió forintos beruházása 380 munkahelyet biztosított, melyhez a kormány 282 millió forint támogatást adott. 

A miniszter szerint Heves megyében jelenleg 46 hasonló beruházás zajlik, összesen 36 milliárd forint értékben, amelyek 12 és fél ezer munkahely megmentéséhez járulnak hozzá. 

A kormány e megyei beruházásokhoz 13 milliárd forintos támogatást biztosít.

Szijjártó Péter beruházás ösztönzés beruházás SBS Kft. heves megye
Kapcsolódó cikkek