Kárpótlást kapnak Csehországban azok a nők, akiket 1966 és 2012 között akaratuk ellenére jogtalanul sterilizáltak. A képviselőház által korábban elfogadott jogszabályt csütörtökön a szenátus is jóváhagyta. Életbe lépéséhez már csak az államfő aláírása szükséges.

Fotó: Shutterstock (illusztráció)

A törvény szerint mindazok a cseh nők, akik bizonyítani tudják, hogy jogtalan sterilizálás áldozatai lettek, 300 ezer koronás (4,2 millió forint) egyszeri pénzbeli kártérítést kapnak az államtól.

A kárpótlás időszakát azon jogi norma érvényessége adja, amely az adott időszakban lehetővé tette a jogtalan sterilizálást. A törvény indoklása szerint az említett időszakban 

mintegy 400 olyan eset ismeretes, amikor a nők nem szabad akaratukból, a gyermekek elvételével történt fenyegetés miatt vetették alá magukat a sterilizációnak.

Helena Válková, parlamenti képviselő, a törvényjavaslat társszerzője szerint ez a jogi norma január elsején lép életbe és az érintetteknek három évük lesz arra, hogy benyújtsák kárpótlási kérelmüket. A kérelmeket az egészségügyi minisztérium fogja elbírálni, s amennyiben elutasítja, az érintetteknek lehetőségük lesz bírósághoz fordulni. A per költségeit az állam állja.

A csehországi nők, döntően romák, kényszersterilizálásának problémáját 2004-ben vetette fel a romák jogaival foglalkozó európai központ. A jelentés nyilvánosságra hozatalát követően több tucatnyi cseh nő jelentkezett a hatóságoknál, s néhányan bírósághoz is fordultak. A cseh kormány 2009-ben nyilvánosan bocsánatot kért az érintettekről, megígérte a probléma kivizsgálását és a kárpótlást is.