A szélsőséges időjárási viszonyokról, így a kínai és a németországi áradások kerültek központba az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete tanácskozásán hétfőn.
A felszólalók az elmúlt napok tragédiáit felidézve felszólították a nemzetközi közösséget, hogy

az események tükrében haladéktalanul és egységesen lépjen fel a klímaváltozás ellen.

Fotó: Shutterstock


A testület várhatóan augusztus 9-én teszi közzé a klímaváltozásról szóló hatodik jelentését. Höszung Li, a dél-koreai elnök elmondta, hogy a jelentésben várhatóan a többi között a szélsőséges időjárási jelenségek és a klímaváltozás kapcsolatának jobb megértésével, valamint a regionális éghajlatváltozási előrejelzésekkel is foglalkoznak majd. A dokumentum tartalma mindazonáltal továbbra is szigorúan bizalmas, tekintettel arra, hogy a kormányzati tisztségviselők még a  jövő hét végéig az utóbbi három évben beérkezett tudományos munkák kiértékelésén végzik és jóvá kell hagyniuk azok közzétételét a zárt ajtók mögött tartott tanácskozásukon.

A jelentés fontos kiindulópontot szolgáltat majd az ENSZ novemberben Glasgow-ban megrendezésre kerülő klímakonferenciájához

- mondta Petteri Taalas, a Meteorológiai Világszervezet (WMO) főtitkára. Hozzátette, hogy még nagyratörőbb célkitűzésekre van szükség a klímaváltozás elleni küzdelemben annál, amit az országok eddig tervbe vettek.