Kibővítik a rendőrség jogkörét Sydney-ben és további katonákat rendelnek a városba a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások hatékonyabb betartatása érdekében – derül ki a The Australian című újság csütörtöki híradásából.
A bejelentés szerint

a rendőrségnek joga lesz visszafordítani azokat, akik megpróbálják elhagyni az immár hét hete zárlat alatt lévő várost.

Új-Dél-Wales állam fővárosában (amely egyúttal az ország legnépesebb városa is) a karantén ellenére továbbra is nő a regisztrált fertőzöttek száma, sokan pedig a járvány elszabadulásától tartanak, miután az állam több városából jelentettek fertőzötteket.

A sydney-i rendőrség munkáját már 300 fegyvertelen katona segíti, akiknek a feladata elsősorban a fertőzötteknél elrendelt karantén ellenőrzése.

Fotó: AFP

Új-Dél-Walesben szerdán 344 esettel ismét rekordot döntött a regisztrált fertőzöttek napi növekménye.
A szomszédos Victoria államból 21 fertőzöttet jelentettek, eggyel többet, mint előző nap. Az állam fővárosában, Melbourne-ben augusztus 19-ig meghosszabbították a zárlatot.

Mindeközben a Canberra Times című ausztrál újság szintén csütörtökön arról számolt be, hogy várhatóan zárlatot hirdetnek Canberrában is, miután több mint egy év óta először regisztráltak fertőzöttet a fővárosban. Az újság értesülése szerint csütörtök reggel rendkívüli kormányülést hívtak össze az ügyben.

Ausztrália 2020-ban karanténnal és határzárral igyekezett megfékezni a járványt, hónapokig sikerrel. Az országban jelenleg a vírus delta variánsa terjed, ennek nyomán több régióban ismét szigorú korlátozásokat vezettek be.

Az oltási kampány ugyanakkor csak lassan halad, részben azért, mert még mindig sokan vannak, akik nem akarják beoltatni magukat.

A 16 éven felülieknek csupán körülbelül a 24 százaléka vette fel eddig az oltás mindkét adagját.