A 6000 beazonosított, Afganisztánban tartózkodó amerikai állampolgár közül 4500-at és családjukat már evakuálták augusztus közepe óta – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Antony Blinken amerikai külügyminiszter.

A tárcavezető elmondta, hogy körülbelül 1500 amerikai állampolgárról van tudomásuk, aki továbbra is Afganisztánban tartózkodik, azonban nem biztosak abban, hogy mindegyikük el akarja hagyni az ázsiai országot. Vannak olyanok, akik majd a helyzet alakulásának függvényében hozzák meg az Afganisztán elhagyásáról szóló döntésüket — tette hozzá Blinken.

Fotó: AFP

Az Egyesült Államok diplomatái mintegy 500 emberrel beszéltek, és agresszívan igyekeznek elérni a többieket is — mondta a külügyminiszter, aki úgy fogalmazott: továbbra is hajthatatlanul próbáljuk elérni őket.

Naponta többször, több kommunikációs csatornán, telefonon, e-mailben, szöveges üzenetben keressük őket, hogy eldönthessük, el akarják-e hagyni az országot. A legfrissebb információkat és utasításokat kapják meg tőlünk arra vonatkozólag, hogyan tehetik ezt meg

– fejtette ki Blinken.

A külügyminiszter elmondta: az is nehezíti az amerikai tisztviselők munkáját, hogy nem minden amerikai állampolgár regisztráltatta magát a kabuli nagykövetségen azok közül, akik az elmúlt két évtizedben Afganisztánba utaztak. Ezenkívül – folytatta – vannak olyanok is, akik nem jelentették be az ázsiai országból történő távozásukat, így a külügyminisztériumnak időbe telik meghatározni, pontosan hány  amerikai állampolgár tartózkodik jelenleg Afganisztánban.

Blinken arról is beszélt, hogy az augusztus közepe óta az Egyesült Államok által kimenekített 82 300 ember 45-46 százaléka nő és gyermek.

Az végleges kivonulás augusztus 31-i (keddi) határidejével kapcsolatban a tárcavezető kijelentette:

A keddit leszámítva nincs határidő arra a munkára, hogy segítsünk a még ott lévő amerikai állampolgároknak, akik úgy döntenek, hogy el akarnak menni, és az afgánoknak, akik mellettünk álltak az évek során, és távozni akarnak, de eddig képtelenek voltak erre. Ez az erőfeszítés mindennap folytatódik, augusztus 31. után is.

Az amerikai diplomácia vezetője leszögezte: a tálibok nyilvánosan és magánúton is kötelezettséget vállaltak, hogy lehetővé teszik az amerikaiaknak, más külföldieknek és a magukat veszélyben érző afgánoknak, hogy augusztus 31. után is távozhassanak Afganisztánból.  

Blinken ugyanakkor arról nem szólt, hogy vajon az Egyesült Államok augusztus 31. után is fenntart-e diplomáciai képviseletet Kabulban.

Visszatértek Kabulból az orosz menekítőgépek

Leszállt a Moszkvához közeli Cskalovszkij repülőtéren az a négy katonai szállítógép, amely több mint ötszáz orosz, fehérorosz, kirgiz, tádzsik, üzbég és ukrán állampolgárt menekített ki Afganisztánból.

Az evakuálásban három Il–76-os és egy Il–62-es vett részt. A gépek szerdán szálltak fel Kabulból, majd Kirgizisztánban és Tádzsikisztánban is leszálltak, ahol kitették a helyi állampolgárságú utasokat.

Gulam Mohammad Dzsalal, az Oroszországi Afgán Diaszpóraközpont vezetője az Interfaxnak szerdán kijelentette, hogy a kabuli orosz nagykövetség mintegy ezer embernek – afgán származású orosz állampolgároknak, orosz egyetemek hallgatóinak, valamint lakhatási és munkavállalási engedéllyel rendelkező személyeknek – engedélyezte a beutazást.