Hangokkal, illatokkal és megérinthető tárgyakkal keltik életre a festményeket a látássérültek számára az Utrechti Központi Múzeum új tárlatán. A The Blind Spot (Vakfolt) című kiállításon helyet kapott egyebek között Floris van Dyck egy 1610-es csendéletének háromdimenziós változata. A látássérült, vagy szemkötőt viselő látogatók szó szerint belenyúlhatnak a képbe, ugyanis a keret egy falüreget ölel körbe, amelyben az eredeti vásznon látható módon helyezték el többek között az asztalon lévő sajtot, szőlőt, kenyeret és kést. 

Fotó: Shutterstock

Éreztem az illatát és meg is érinthettem a sajtot

– mondta a látássérült Farid el Manssouri, miután végigfuttatta a kezeit az életre keltett festményen. Jasper Udink ten Cate művész és Jeroen Prins tervező azután rukkolt elő a kiállítás ötletével, hogy ennivalót szolgáltak fel egy műalkotás kísérőjeként és egy jelenlévő vak nőt nagyon megindított a kezdeményezés. 

Az volt a kezdőpont

– idézte fel Ten Cate. Steffie Maas, a múzeum illetékese szerint a speciális tárlat csupán egyike a tervezett fejlesztéseknek, amelyek célja, hogy mindenki számára élvezhetőbbé és elérhetőbbé tegyék az intézmény kiállításait.