BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kiderült, a magyarok hány százaléka fogyaszt alkoholt naponta

A napi szinten alkoholt fogyasztók aránya Portugáliában a legmagasabb az Európai Unión belül.

Az Európai Unióban az összlakosság 8,4 százaléka, minden tizenkettedik felnőtt naponta fogyaszt alkoholt — derül ki az unió luxemburgi székhelyű statisztikai hivatalának a 2019-es adatokon alapuló, pénteken közzétett felméréséből.

Fotó: Shutterstock

A naponta alkoholt fogyasztók aránya Portugáliában a legmagasabb, ahol a lakosság egyötöde (20 százaléka) iszik napi szinten, ezt követi Spanyolország és Olaszország 13, illetve 12 százalékkal. 

Ez az arány Lettországban és Litvániában a legalacsonyabb, csupán 1 százalék. Ugyanakkor az is kiderül a felmérésből, hogy e két balti államban a legmagasabb a heti és havi szinten italozók száma, 31,1 és 31,3 százalék.

Az uniós tagállamok közül Horvátországban volt a legmagasabb az olyanok aránya (38,3 százalék), akik soha, vagy legalábbis egy év alatt egy alkalommal sem fogyasztottak alkoholt

A túlzott ivászat Dániában, Romániában és Luxemburgban a legmagasabb, ezekben az országokban a legjellemzőbb a legalább havonta egyszeri nagy mennyiségű alkoholfogyasztás, ezen államok lakosságának 38 százaléka, 35 százaléka, illetve 34 százaléka fogyaszt alkoholt így. Magyarország ezen a téren a 27 uniós tagállam közül a 21-ik helyen áll, a magyarok 13 százaléka "issza le magát" havonta egy alkalommal.

A felmérésből kiderül az is, hogy valamennyi uniós tagállamban a férfiak gyakrabban isznak alkoholt, mint a nők.

A havi fogyasztás aránya azonban viszonylag egyenlő volt a nemek között.

Az Imperial College London tudósai az alkoholfogyasztás a héten publikált tanulmányukban jelentették ki, hogy 

az alkoholfogyasztás a korábban véltnél jobban megnöveli a rák kialakulásának kockázatát. 

Kutatásukból az is kiderült, hogy a kávézás viszont védelmet jelenthet a májrák ellen.


 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.