Véglegessé vált kedden Cristiano Ronaldo átigazolása a Juventustól a Manchester Unitedhez. Az olaszok bejelentették, hogy 15 millió eurót kaptak az angoloktól a portugál futballsztárért, de ez az összeg – bizonyos feltételek teljesülése esetén – nyolcmillióval nőhet.

Az ötszörös aranylabdás, 36 éves játékos átigazolását pénteken közölték a felek, akkor azonban nem hozták nyilvánosságra az üzlet anyagi részleteit. Ronaldót egy évig még szerződés kötötte a torinóiakhoz, régi-új klubjával pedig kettő plusz egy évre szóló megállapodást kötött.

Fotó: AFP

A Manchester United mindig különleges helyet foglalt el a szívemben, és el vagyok ragadtatva attól a sok üzenettől, amit péntek óta kaptam. Alig várom, hogy ismét az Old Traffordon játszhassak, telt ház előtt, és láthassam a szurkolókat. Remélem, hogy eredményes szezonunk lesz!

– fogalmazott Ronaldo, aki a soron következő világbajnoki selejtezők után csatlakozik csapatához.

A portugál válogatottal 2016-ban Európa-bajnok futballista 2003 nyarán, a Sporting Lisboától szerződött először az MU-hoz, amellyel 2009-ig nyolc trófeát – közte 2008-ban Bajnokok Ligáját – nyert. A támadó pályafutása első aranylabdáját 2008-ban, a Manchester United játékosaként érdemelte ki, aztán 2009-ben, akkor világrekordot jelentő 94 millió eurós összegért igazolt a Real Madridhoz. A Juventushoz három éve szerződött, 100 millió euróért.

A 179-szeres portugál válogatott futballista a Premier League-ben 196 meccsen 84 gólt szerzett.