Közélet

Újabb halálozási rekord Oroszországban

Az ország fővárosában, Moszkvában július volt a leginkább halálos hónap a járvány kezdete óta. Egyes számítások szerint akár több mint 300 ezren is életüket veszthették a koronavírus-járvány következtében az országban.

A járvány kezdete óta a legmagasabb halálozást jelentették szombaton az orosz hatóságok – írja a Reuters. A koronavírus-fertőzés hatására 819-en haltak meg az országban, ami az eddigi legtöbb.

Fotó: Alexander NEMENOV / AFP

Mindez alig egy nappal követi a moszkvai egészségügyi hatóságok jelentését, mely július hónapban a járvány kezdete óta a legmagasabb halálozást mutatta ki a városban. A 17,237 júliusi halott az orosz fővárosban 70 százalékkal haladja meg a járvány előtti 2019 értékét, de a tavalyinál is 60 százalékkal magasabb. Az egészségügyi hatóságok szerint a többlethalálozás nagy része a koronavírus-járvány következménye, ugyanakkor valamekkora szerepet a szokatlanul meleg időjárás is játszhatott.

A hivatalos adatok szerint 169,683 ember vesztette életét a koronavírus következtében az országban, ugyanakkor az ország statisztikai hivatala más számítások alapján 2020 áprilisa és 2021 júniusa között 315 ezer halottat számolt össze, míg a Reuters szerint ugyanebben az időszakban 463 ezerrel haltak meg többen, mint az átlag.

Az új fertőzöttek száma szombaton 22,144 volt, ami azt jelzi, hogy a júliusi csúcs óta csökken a fertőzések száma az országban, igaz csak mérsékelten.

 

koronavírus Oroszország Moszkva
Kapcsolódó cikkek