Karácsony Gergelynek már rég el kellett volna rendelnie a kötelező maszkhasználatot a tömegközlekedésen és a zárt tereken – mondta az ATV-ben Kunetz Zsombor.

Fotó: Vémi Zoltán / VG

Az egészségügyi szakértő szerint erre az emelkedő fertőzésszám miatt lenne szükség. Hozzátette:

tavaly 11 ezer beteg után bedőlt az egészségügy, most szerinte akár 8 ezer beteg is elég ugyanehhez. Azóta ugyanis rengeteg szakember elhagyta az egészségügyet.

„Az oltottság valószínűleg elrejti a vírus hordozást, hiszen nem jelentkeznek a betegség jelei, ezért az oltás az rendkívül fontos, de emellett én azt gondolom, hogy a járványkezelésnek lépcsőzetesnek kellene lennie. Ahol az alap pont az mondjuk az oltás, vagy a távolságtartás, kézhigiénia, maszk, és a végpont az mondjuk a horror lezárás. Nem kéne eljutni oda” – fogalmazott.