Szerdától ötezer forint elszállítási díjat kell fizetnie annak, aki használat után nem valamelyik gyűjtőállomáson rakja le a Mol Bubi kerékpárt – hívta fel a figyelmet a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) keddi  közleményében. 

A társaság azt közölte, hogy az elszállítási díj bevezetésének nem a bírságolás a célja, hanem a helytelen használat megelőzése. Ezért a jövőben, ha a valaki nem a hivatalosan kijelölt gyűjtőállomáson zárja le a bérlést, figyelmeztető üzenetet és e-mailt kap.

Fotó: Mónus Márton

Az elszállítási díjat percalapú használatként fogja levonni a rendszer a felhasználó regisztrált bankkártyájáról a napi elszámoláskor. 

A parkolási funkciót használva természetesen továbbra is le lehet tenni rövid időre a kerékpárt gyűjtőállomáson kívül is, tehát útközben van lehetőség beszaladni egy közeli üzletbe, miközben a kerékpár a bolt előtt parkol 

– jelezték. 

Számos észrevétel érkezett a társasághoz amiatt, hogy egyes állomásokon nincs elegendő kerékpár. A társaság próbál minél többet tenni azért, hogy kiszolgálja a megnövekedett igényeket, ehhez azonban az is szükséges, hogy a közlekedők mindig a kijelölt gyűjtőállomásokon rakják le a bicikliket – írták.

A közlemény szerint még idén bővülhet a Mol Bubi-kerékpárflotta.