Szlovéniában már az állami hivatalokban is kötelező az oltás
Szlovéniában az állami hivatalok alkalmazottainak be kell oltatniuk magukat, vagy gyógyultsági igazolással kell rendelkezniük, ellenkező esetben nem dolgozhatnak ügyfelekkel – jelentette ki Zdravko Počivalšek gazdaságfejlesztési és technológiai miniszter pénteken Ljubljanában.

A miniszter kiemelte, hogy a munkavégzéshez a jövőben nem lesz elég a negatív teszt.
A kormány azzal, hogy ösztönzi az állami hivatalokban dolgozók átoltottságát, példát akar mutatni másoknak.
A tárcavezető egyben meggyőződésének adott hangot, hogy a munkavédelmi jogszabályok lehetővé teszik ezt a lépést.
Szlovénia ezenkívül hétfőtől szinte minden ágazatra kiterjesztette a koronavírus elleni védettségi igazolást.
Minden olyan személynek rendelkeznie kell oltási vagy gyógyultsági igazolással, illetve negatív teszttel, aki közvetlen kapcsolatba lép másokkal, olyan intézményben dolgozik vagy olyan tevékenységet folytat, ahol fennáll a vírus terjedésének veszélye.
Péntekre 998 új koronavírus-fertőzöttet szűrtek ki az országban. A valamivel több mint kétmillió lakosú Szlovéniában eddig 1 019 524-en kaptak védőoltást, közülük 930 704-en már a második adagot is. Ez az oltásra jogosult lakosság 48, illetve 44 százaléka.
A szomszédos Horvátországban az elmúlt 24 órában 1042 új esetet azonosítottak, így a járvány kezdete óta a koronavírussal fertőzöttek száma meghaladta a 381 ezret.