Vang Ji kínai külügyminiszter az Afganisztánnal szembeni szankciók feloldására szólította fel az Egyesült Államokat és a nyugati országokat a humanitárius válságra való tekintettel, amikor a tálibok átmeneti kormányának miniszterelnök-helyettesével találkozott Dohában.

Fotó: Sputnik / AFP

Vang a találkozón elmondta, hogy Afganisztán történelmi lehetőség előtt áll arra, hogy saját maga vegye kézbe sorsát, békét és toleranciát teremtsen meg és előmozdítsa a nemzet újjáépítését. Vang hozzátette, hogy ezzel egy időben azonban

az ország négy fő kihívással áll szemben, ezek pedig a humanitárius válság, a gazdasági káosz, a terrorista fenyegetések és a kormányzási nehézségek.

E kihívások leküzdésére több megértésre és támogatásra van szükség a nemzetközi közösség részéről vélekedett. A szankciók feloldása mellett Vang Ji arra szólította fel a nemzetközi közösség tagjait, hogy létesítsenek kapcsolatot ésszerű és előremutató módon a tálib vezetéssel annak érdekében, hogy segítséget nyújthassanak Afganisztánnak elindulni az egészséges fejlődéshez vezető úton.

A kínai külügyminiszter reményét fejezte ki, hogy a tálibok nyitottságról és toleranciáról tesznek tanúbizonyságot, egyesítik Afganisztán különböző nemzetiségeit és csoportjait, valamint hatékonyan védelmezik a nők és gyermekek jogait és érdekeit. 

Arra szólította fel továbbá a tálib vezetést, hogy alkalmazzanak baráti politikát a szomszédos országokat illetően.

A kínai külügyminiszter leszögezte, hogy Kína tiszteletben tartja Afganisztán szuverenitását, függetlenségét és területi egységét, és támogatja az afgán népet saját sorsának független kijelölésében, valamint fejlődési útjának önálló megválasztásában. 

Ji hangsúlyozta továbbá azt is, hogy Kína soha nem avatkozott Afganisztán belügyeibe, mint ahogyan nem próbált hasznot húzni vagy befolyását kiterjeszteni.

A kínai külügyminiszter utóbbi megjegyzése feltehetően burkolt utalás volt az Egyesült Államok afganisztáni tevékenységére, amelyet a kínai fél már számos alkalommal bírált.

Vang szót ejtett a Kelet-turkesztáni Iszlám Mozgalomról (ETIM) nevű terrorszervezetről is, amelyet Peking az északnyugat-kínai Hszincsiangban elkövetett merényletekért vádol. A zömében muszlim vallású ujgurok lakta Hszincsiang Afganisztánnal határos. 

A pekingi vezetés már korábbi tárgyalásokkor is a tálibok számára biztosított támogatása feltételként szabta, hogy a tálibok szigorúan elhatárolódjanak minden terrorszervezettől, köztük az ETIM-től.

A kínai külügyminiszter a hétfői találkozón ismét kitért erre, reményét fejezve ki, hogy a tálib vezetés nem csupán elhatárolódik, de hathatósan le is számol a terrorszervezetekkel. Vang az ETIM-et valós fenyegetésnek nevezte Kína nemzetbiztonságát és területi egységét illetően, hozzátéve, hogy a szervezet Afganisztán hosszú távú stabilitását is veszélyezteti.

A jelentés szerint Baradar arról biztosította Vang Jit, hogy a tálib vezetés nagy jelentőséget tulajdonít Kína biztonsági aggályainak és be fogja tartani ígéretét, miszerint nem engedi, hogy bárki Kína sérelmére használjon fel afgán területeket.