Új bérstratégiát fogadott el a Debreceni Egyetem – jelentette be az intézmény irányításáért 2021. augusztusa óta felelős alapítvány kuratóriumának elnöke. Kossa György elmondta: az oktatási-kutatási tevékenységhez közvetlenül kapcsolódó munkakörökben két lépcsőben valósítják meg a bérfejlesztést, a fizetésemelések mértékének meghatározása során az intézményi, valamint az egyéni teljesítményt is figyelembe veszik, azaz a többletmunkával továbbra is többet lehet keresni.

A legnagyobb arányban azok fizetése nő, akik az oktatói legalján szerepelnek. Ők jövőre korábbi bérüknél 80 százalékkal többet is kaphatnak.

A kuratórium elnöke által történelmi léptékűnek nevezett bérfejlesztésre Kossa szerint a Debreceni Egyetem elmúlt években nyújtott teljesítménye adott lehetőséget, valamint az a tény, hogy az alapítványi működésre való átállást követően, idén szeptemberben megállapodtak az állammal az egyetem következő öt éves finanszírozási keretéről és összegéről.

Ennek fontos feltétele, hogy az intézmény elérje a megállapodásban rögzített képzési, tudományos, valamint az ágazati mennyiségi és minőségi indikátorokat

hangsúlyozta Kossa György.

Kossa György, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke

Első körben a Debreceni Egyetemen dolgozó oktatók-kutatók-tanárok alapbérét emelték meg, eltérő mértékben, már 2021. szeptemberétől.  Második körben, 2022. január elsejétől teljesítményalapú bérkiegészítést vezetnek be az intézményben, amely határozott időre (egy év) adható, és félévente felülvizsgálandó. 

Így a tanársegédek és adjunktusok a korábbi oktatói bértáblához képest 2022. januárjától akár 80 százalékkal magasabb bért is kapnak. Például egy egyetemi tanársegéd jelenlegi bruttó bére (221 800 forint) 2022. januárjától, a második lépcső után 400 000 forintra, míg az adjunktusoké (277 200 forint) 500 000 forintra emelkedik. Hasonló mértékben emelkedik a tudományos segédmunkatársak, tudományos munkatársak, valamint a felsőoktatási tanári munkakörben foglalkoztatottak bére is.

A docensek esetében 49-55 százalékos, az egyetemi tanároknál az eredeti alapbérre vetítve 44 százalékos lesz az emelés mértéke. 

A módszertannak köszönhetően a bérolló nem nyílik tovább és perspektivikus bérmodell válik elérhetővé az oktatók, kutatók, tanárok részére a Debreceni Egyetemen

– hangsúlyozta az intézmény kancellára, Bács Zoltán, hozzátéve, hogy a közvetlen munkáltatói elismerések rendszere is megmarad az egyetemen.

A nem kutatói-oktatói munkakörben dolgozók bére első körben 11-18 százalékkal nő, úgy, hogy az alacsonyabb jövedelmű dolgozók nagyobb arányú emelésben részesülnek. Jövő januártól ők is megkaphatják a teljesítményalapú bérkiegészítést, sőt, az év végén akár plusz egy havi juttatást, azaz 13. havi alapbért is kaphatnak.

Arról, hogy a teljesítményalapú bérkiegészítést 2023-ban is megkapják-e a munkavállalók, az egyetem teljesítménye, és az azzal kapcsolatos egyetemi források rendelkezésre állása alapján döntenek.

Az egyetemi köznevelési intézmények pedagógus dolgozói esetében továbbra is életpálya modell lesz érvényes, ők a kormány ígérete szerint 2022 januártól számíthatnak béremelésre.