Romániában a koronavírus-fertőzéstől tartó szülők kérésére hivatkozva sorra zárnak be az iskolák,

amelyeknek a jelenlegi szabályozás szerint elvileg csak akkor kellene áttérniük a távoktatásra, ha a közösségben megjelenik a fertőzés.
Szerdától több mint 300 iskola költöztette az internetre az oktatást országszerte. Ezek kevesebb mint egynegyedét záratta be a megyei tisztiorvosi szolgálat a közösségben megjelent fertőzés miatt, többségüknél a tanintézmény vezetése saját hatáskörben döntött a távoktatásra történő áttérésről, arra hivatkozva, hogy a szülők félnek az iskolába engedni a diákokat a fertőzésveszély miatt.

Fotó: Shutterstock

A média beszámolói szerint a román kormány hiába próbálta az oltáskampányt azzal népszerűsíteni, hogy engedélyezte a jelenléti oktatás folytatását a beoltott diákok és tanárok számára azokban az osztályokban, ahol felütötte fejét a fertőzés: az intézményvezetők számára egyszerűbb megoldás az egész iskola bezárása.

Bukarestben az iskolák egynegyede már bezárt. 

Jelenleg a főváros és környéke az ország legfertőzöttebb térsége: Bukarestben a lakosság 15,1, a fővárost övező Ilfov megyében pedig a lakosság 15,5 ezrelékénél mutatták ki a koronavírus-fertőzést az utóbbi két hétben. Hétfőtől legalább kéthetes időtartamra Ilfov megye valamennyi iskolája online oktatásra tér át.
A stratégiai kommunikációs törzs szerdai összegzése szerint 

az utóbbi 24 órában tovább súlyosbodott a járványhelyzet, 

újabb 15 733 embernél diagnosztizáltak koronavírus-fertőzést, ez csaknem 30 százalékkal több az utóbbi két hét átlagánál. Kedd óta újabb 382 koronavírusos beteg halt meg, ami csaknem 60 százalékkal haladja meg a kéthetes mozgóátlagot.
Romániában jelenleg több mint 17 ezer fertőzöttet kezelnek kórházban, az intenzív terápián ápolt súlyos betegek száma szerdán 1676-ra emelkedett.

Ötven koronavírusos román beteget vesznek át a magyar kórházak

A román egészségügyi rendszer túlterheltsége miatt Magyarország segít az intenzív ellátásra szoruló betegeknek.