Összesen 125 millió dolláros pert indít egy nő Bill Cosby humorista ellen, mert állítása szerint a férfi három évtizeddel ezelőtt bekábítószerezte és megerőszakolta – írja az Independent

Lili Bernard színésznő nyilvánosan is beszélt a történetéről, és csatlakozott ahhoz a körülbelül 60 nőhöz, akik Cosbyt szexuális zaklatással vádolták meg.

Fotó: AFP

A cikk beszámolója szerint a New Jersey-i elévülési idő miatt a nő eddig nem tudta tárgyalásra vinni az ügyet, most azonban, hogy polgári pert indít, megkapja a lehetőséget arra, hogy szembesítse Bill Cosbyt a vádakkal.

Régóta vártam arra, hogy a bíróság előtt folytathassam az ügyemet, és várom, hogy meghallgassanak, és Cosbyt felelősségre vonhassam azért, amit velem tett

– mondta Bernard közleményében. „Bár régen történt, még mindig élek a félelemmel, a fájdalommal és a szégyennel életem minden napján” – tette hozzá.

Andrew Wyatt, Cosby szóvivője hevesen tagadta a vádakat. 

Ez csak egy újabb kísérlet a jogi eljárással való visszaélésre (...) Cosby úr továbbra is kitart az ártatlansága mellett, és erőteljesen küzd az ellene felhozott minden állítás ellen, és hajlandó és képes ezt a harcot az Amerikai Egyesült Államok legfelsőbb bírósága elé vinni

 – közölte a szóvivő az NBC Philadelphiának.

Bill Cosby volt az első híresség, akit

börtönbüntetésre ítéltek a szexuális zaklatások ellen fellépő MeToo mozgalom létrejötte óta, azonban egy eljárási hiba miatt később szabadon engedték a 83 éves komikust. 

Állítólagos áldozatai megdöbbenve fogadták a hírt a szabadon engedéséről.