Arra a kérdésre, hogy szükség lesz-e Magyarországon újabb óvintézkedések bevezetésére, azt válaszolta, „egészen biztos, hogy valamit tenni kell”. Szlávik úgy véli a járványügyi adatokból kiindulva, ha a pandémia tovább súlyosbodik, akkor valamit csinálni kell, ahogy Európa több más országában tették. 

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Folyamatosan emelkedik a koronavírus-fertőzés miatt kórházban lévők száma, de kevesebben vannak, mint az előző év azonos időszakában – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezető főorvosa kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

Szlávik János kiemelte, a koronavírus delta-variánsa sokkal fertőzőbb, mint az eddigi változatok, ezért nehéz megjósolni, miként alakul majd a járvány. 

Feltételezése szerint novemberre vagy decemberre érheti el a csúcsot a negyedik hullám.

Hangsúlyozta, most az oltás azért is fontos, mert, aki azt megkapta, sokkal kisebb valószínűséggel adja tovább a fertőzést. Ráadásul az oltással – 80-90 százalékban – meg lehet akadályozni a betegség súlyos lefolyását – tette hozzá.