Az elmúlt 20 év legnagyobb személy elleni rablása volt az eset, melynek során a 2016. október 2-ről 3-ra virradó ékszakán kirabolták a párizsi divathétre érkezett Kim Kardashiant. Az ügyben 12-en állhatnak bíróság elé – tudta meg az AFP.

A rablás éjszakáján a bűnözők – akik közül többen rendőrnek adták ki magukat – behatoltak a hotelbe, ahol a híresség megszállt és ketten pisztolyt is fogtak a fejéhez. Kardashian később a nyomozóknak elmondta, hogy 

egyikük nagyon erős francia akcentussal, de angolul felszólította, hogy adja át a gyűrűt amit visel.

Ezt követően lekötözték és a száját is betömték a sztárnak, majd a fürdőszobába hurcolták. A recepciónál a banda három figyelője követte az eseményeket, míg a szálloda előtt egy autóban a csapat sofőrje várakozott. 

Fotó: Shutterstock

A 18.88 karátos, majdnem tökéletes gyémántgyűrű mellett a rablók számos további arany és gyémántékszert is zsákmányoltak, mintegy 6 millió euró értékében.

Az egyik rabló, Yunice Abbas biciklin menekült el a helyszínről és 

menekülés közben egy 30 ezer euró értékű, gyémántokkal ékesített keresztet is elhagyott, 

melyet pár órával később egy járókelő talált meg. A támadók ugyan menekülés közben további értékeket is elhagytak, a zsákmány nagy része sosem került elő, a feltételezések szerint azt Belgiumban értékesítették.

A régi stílusú csoport vezetője a hatóságok szerint Aomar Ait Khedache, "Öreg Omar" is a vádlottak között van. 

Az elkövetőket négy hónappal a rablást követően, Párzsban és Dél-Franciaországban fogták el a rendőrök. 

Most a Franciaországban csak súlyos bűnesetek során használt esküdtek elő tárgyaláson kell majd felelniük tetteikért.

A vádak között fegyveres rablás, emberrablás és bűnbandában történő részvétel is szerepel. A csoport 10 tagját közvetlenül a rablásban betöltött szerepe miatt vádolják, míg egy fő a bandával elkövetett más bűnök kapcsán áll a bíróság elé, míg egy fő a fegyverviselési szabályok megsértése miatt is felelősségre vonás elé néz.