Két héten belül már a második sikeres tesztjén van túl az orosz hiperszonikus rakéta a Cirkon – közölte hétfőn az ország védelmi minisztériuma. A rakétát a Gorskov admirálisról elnevezett hajóról indították és sikeresen semmisítette meg több mint 400 kilométerre található tengeri célpontját.

Mint azt a TASZSZ orosz állami hírügynökség jelezte, a Cirkon állami tesztelését november–decemberben folytatják le, melynek keretében öt indításra kerülhet sor, tengeri és parti célok ellen egyaránt. A Cirkon előző teszteléseiről tavaly július 26-án, október 7-én, november 26-án, valamint idén július 19-én és október 4-én számoltak be az orosz fegyveres erők.

Fotó: Handout / Russian Defence Ministry / AFP

A fegyver 2022-től kerülhet az orosz hadsereg birtokába.

A hiperszonikus rakéták, melyek legalább a hangsebesség ötszörösével haladnak, így nehezebben elháríthatóak a nagy hatótávolságú fegyverek új generációját jelentik. Oroszország mellett az Egyesült Államok, Kína és Észak-Korea is fejleszt hasonló eszközöket.