A koronavírus-fertőzés elleni védőoltások kötelezővé tétele mellett szállt síkra Milos Zeman cseh államfő hagyományos karácsonyi beszédében vasárnap. 

Korábban kételyeit hangoztatta az ilyen kötelezettséggel szemben, de a járvány újabb és újabb hullámai láttán megváltoztatta a véleményét – mondta a televízió élő adásában közvetített ünnepi beszédében. Végül, mint mondta, Ausztria példája győzte meg, amely 2022. februártól kötelezővé teszi a védőoltás felvételét.

Fotó: Lukas Kabon / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

„Meggyőződésem, hogy az a legegyszerűbb módja a járvány leküzdésének. Már egy sor betegség ellen kötelező a védőoltás nálunk. Semmi okunk arra, hogy ne vezessük be a koronavírus ellen is” – folytatta. Jobb egy ilyen radikális intézkedés, mint tétlenül nézni, ahogyan Európában egymást váltják a járvány csillapodásának, majd fellángolásának időszakai – vélekedett. 

A korábbi évekhez hasonlóan Zeman idén sem fukarkodott a klímaaktivisták bírálatával, akik „a kezdetben értelmes ökológiai célokból egyfajta vallást csináltak”. Dicsérte Andrej Babis volt miniszterelnök kormányát, amely szerinte sok jót tett. Az általa a közelmúltban felesketett új kormányt pedig arra figyelmeztette, hogy ne puhítsa fel a költségvetési fegyelmet a gazdasági lobbik kedvéért, amelyek mindenféle adókedvezményt követelnek a társadalom rovására.