Átadták az M44 gyorsforgalmi út Lakitelek és Tiszakürt közötti tíz kilométeres szakaszát, és az Európában is egyedülálló szerkezetű, új tiszaugi Tisza-hidat szerdán.

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az eseményen elmondta: a fejlesztéssel az M44-es három megyét kapcsol össze, hiszen Békés és Jász-Nagykun-Szolnok után benyúlik már Bács-Kiskun megyébe is.

Hangsúlyozta: a magyar kormány a kényelmes, gyors és biztonságos elérés feltételeinek megteremtésén dolgozik az ország minden részében, így az M44-es megvalósítását teljes egészében hazai forrásból, a magyar költségvetésből finanszírozza.

A gyorsforgalmi út 125 kilométer hosszúságú főpályáját és a mintegy 50 kilométernyi kapcsolódó közutat csaknem 400 milliárd forintból építik meg 2025-re tette hozzá az államtitkár. Emlékeztetett, a 2019 ősze óta átadott 88 kilométeres Lakitelek és Békéscsaba közötti összeköttetés nettó szerződéses értéke csaknem 250 milliárd forint volt.

Fotó: Bús Csaba/MTI

Az államtitkár kiemelte: az M44-es új és korábban átadott szakaszai sem lesznek fizetősek januártól az e-matricás rendszerben. 

A közel 90 kilométeres autóutat a személygépkocsik és az autóbuszok a továbbiakban is díjmentesen használhatják.

Hozzátette: kiemelt szakpolitikai törekvés a még csak kétsávos főutakon elérhető megyei jogú városok bekötése a gyorsforgalmi hálózatba. A 2010 óta átadott beruházásoknak köszönhetően vált négysávos úton megközelíthetővé Eger, Salgótarján, Sopron, Szolnok, Szombathely és Veszprém. Mosóczi László szerint 2025-éig elkészül az M44-es összes szakasza, így az évtized közepére Békéscsabára is gyorsforgalmi úton lehet autózni majd.

Fotó: Bús Csaba/MTI

Az államtitkár emlékeztetett, 2010-ben még kevesebb, mint 1300 kilométeres hazai gyorsforgalmi úthálózat összes hossza mára 1900 kilométer fölé nőtt. A magyar kormány 2019 óta minden évben száznál több kilométerrel gyarapította az autópályák és az autóutak hosszát.

Mint mondta, a 3600 milliárd forintos keretösszegű útprogram beruházásai közelebb visznek egy másik stratégiai célkitűzés valóra váltásához is, hiszen feltett szándéka a magyar kormánynak, hogy mielőbb, bármelyik hazai településről 30 percen belül elérhető legyen egy négysávos út. 2025-re a hazai települések háromnegyedére lesz ez igaz.

Juhász Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) útfejlesztési igazgató-helyettese elmondta: az M44-es építése hosszas előkészítés után 2016-ban kezdődhetett el. A tervezett 125 kilométeres hosszából mára mintegy 90 kilométer készült el.

Fotó: Bús Csaba/MTI

Az Európában egyedülálló szerkezettel rendelkező, új, 556 méter hosszú Tisza-hidat a 2018 nyarán megkezdett Lakitelek és Tiszakürt közötti 10 kilométeres részszakasz ékkövének nevezte. 

Az igazgató-helyettes hangsúlyozta: bízik benne, hogy a Szentkirálytól Kecskemétig tartó 32 kilométeres szakasz munkálatait, amellyel az M44 teljessé válhat, a jövő elején el tudják kezdeni. 

Az M44-es gyorsforgalmi út egy-két éven belül eléri az M5-öst, és ezzel az országhatártól Budapestig gyakorlatilag kétszer két sávon lehet közlekedni majd.

Jövő év elején, tavasszal pedig átadják az M4-es gyorsforgalmi utat is, amely Törökszentmiklóstól Budapestig vezet majd.

Az M44-es Lakitelek és Tiszakürt közötti 10 kilométeres szakasza az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában a Duna Aszfalt Zrt. generálkivitelezésével épült meg nettó 51,3 milliárd forint értékben.