Január 5-től az amerikai vezeték nélküli szolgáltatók az 5G használatát tervezik, ami napi több ezer járatot zavarhat meg és a légi utasoknak évente 1,6 milliárd dollárjába kerülhetnek a késések – figyelmeztettek a nagy amerikai légitársaságok, tudósított a Reuters. Az amerikai légiközlekedési ágazat és a Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) az 5G esetleges interferenciája miatt fejezte ki aggodalmát, hisz ez zavarhatja a repülőgépek érzékeny elektronikáját, például a rádiómagasságmérőket. A múlt héten az FAA új légialkalmassági irányelveket adott ki, amelyekben arra figyelmeztetett, hogy

az 5G vezeték nélküli spektrumából származó interferencia a repülés eltereléséhez vezethet,

de nem számszerűsítette a hatást. Az AT&T és a Verizon Communications távközlési vállalatoknak el kell halasztaniuk a C-sávú spektrum használatát az 5G vezeték nélküli szolgáltatásokhoz – mondta Scott Kirby, a United Airlines vezérigazgatója az amerikai szenátus kereskedelmi bizottságának meghallgatását követően, kiemelve, hogy

Ez a napi járatok mintegy 4 százalékát késleltetheti, átirányíthatja vagy törölheti, és utasok százezreit is érintheti. Jövő január 5-től – hacsak nem változik valami – nem fogjuk tudni használni a rádiómagasságmérőket az ország negyven-valahány repülőterén. Ez biztosra vehető. Ez nem vita tárgya.

– mondta Kirby. Ez pedig azt jelentené, hogy a nagyobb amerikai repülőtereken rossz időjárás, felhőzet vagy akár erős szmog esetén lényegében csak vizuális megközelítést lehetne végezni. Az Airlines for America kereskedelmi csoport szerdán közölte, hogy ha az FAA 5G-irányelve 2019-ben lépett volna életbe, akkor körülbelül 345 ezer utasjáratot, 32 millió utast és 5400 teherszállító járatot érintett volna késés, elterelés vagy járattörlés. A Southwest Airlines vezérigazgatója, Gary Kelly szerint is „jelentős visszaesést jelentene”, ha az FAA irányelve hatályba lépne. Az Airlines for America szerint az előírás „jelentősen megzavarná a légitársaságok működését” és a teherszállító cégek becslései szerint ez „évi 400 millió dollárba kerülne nekik”.

A légiutasok számára pedig az éves hatás költsége körülbelül 1,59 milliárd dollárt tenne ki az utazási késések miatt.

Az 5G fejlődése átlag feletti profitot hozhat

Az 5G-s hálózatok előretörésének köszönhetően a mobil adatforgalom forradalmi megugrás előtt áll, pedig az igazi áttörés a virtuális és kiterjesztett valóság megteremtésével még várat. magára.

A vezeték nélküli iparág megvédte a technológiát

A légiközlekedési iparág félelemkeltése teljesen hiteltelen információkra és a tények szándékos elferdítésére támaszkodik.

– nyilatkozott a CTIA, az Egyesült Államok vezeték nélküli kommunikációs iparát képviselő szakszervezet. A szervezet szerint az 5G biztonságosan és káros zavarás nélkül működik a légi közlekedésben a világ közel 40 országában.

Az 5G-s doboz, valamint a kapcsolatot biztosító doboz az Airbus A350-es tesztrepülőgép fedélzetén  Fotó: ADRIEN NOWAK / AFP

A Biden-kormány nagyon szeretné, ha a kérdés megoldódna. A Fehér Ház Nemzeti Gazdasági Tanácsának igazgatója, Brian Deese szerdán találkozott a Szövetségi Hírközlési Bizottság elnökével, Jessica Rosenworcel és Pete Buttigieg közlekedési miniszterrel és egyeztettek a kérdésről. Marsha Blackburn republikánus szenátor sürgette a légitársaságokat, hogy működjenek együtt a vezeték nélküli szolgáltatókkal a megállapodás érdekében. Rosenworcel pedig azt mondta, hogy szerinte a problémák megoldhatók és a spektrum biztonságosan használható. Amellett, hogy

az AT&T és a Verizon távközlési szolgáltatók novemberben megállapodtak a C-sávú vezeték nélküli szolgáltatás kereskedelmi bevezetésének január 5-ig történő elhalasztásáról, a vállaltok hat hónapra óvintézkedéseket fogadtak el az interferencia korlátozása érdekében.

A légiközlekedési iparági csoportok szerint azonban ez nem lesz elegendő a repülésbiztonsági aggályok kezelésére és ellenjavaslatot tettek. A vezeték nélküli szolgáltatók viszont nem mutattak érdeklődést a spektrum használatának további késleltetése iránt, amelynek megszerzéséért az iparág több mint 80 milliárd dollárt fizetett.

Az FAA utasításai elrendelik a repülőgépek és helikopterek repülési kézikönyveinek felülvizsgálatát, hogy betiltsanak egyes rádiós magasságmérő adatokat igénylő műveleteket az 5G C-sávú vezeték nélküli szélessávú jelek jelenlétében. Továbbá, a hatóság tervezi, hogy január 5. előtt további értesítéseket ad ki a légitársaságoknak, amelyekben részletesebben ismerteti a lehetséges interferenciát, valamint tárgyalásokat folytat arról, hogy a jelenlegi enyhítési tervek alapján mely magasságmérők használhatók.