Miközben a világ egyik fele azért küzd, hogy a felnőtt lakosság minél nagyobb arányban be legyen oltva a koronavírus ellen, addig Kína legújabb oltási kampánya a legfiatalabb generációt célozza meg: céljuk, hogy 160 millió gyermek vegye fel az oltást év végéig — írja a The New York Times.

Kína nem titkolt célja, hogy az ország elérje a nyájimmunitást, és ennek kulcsát a fiatalok immunizálásában látja:

a legfrissebb adatok szerint az október végén indult kampányban már a 3 és 11 év közötti korosztály felét, mintegy 84 millió gyermeket oltottak be a védőoltás első két adagjával. 

Ezzel szemben ugyanannyi idő alatt az Egyesült Államokban az 5 és 11 év közötti gyermekek csupán 10 százaléka, azaz 2,6 millió gyermek kapta meg a vakcina első adagját.

A kampány azonban jelentős akadályokba ütközött, mivel sok szülő ódzkodik gyermekeik beoltásától, mivel a korábbi tapasztalok alapján Kínában megkérdőjelezhető a gyermekek körében alkalmazott vakcinák biztonságossága: 2018-ban például több százezer gyermeket oltottak be hatástalan vakcinákkal torokgyík, tetanusz és szamárköhögés ellen. 

A COVID-19 elleni vakcinát megkapják a weimingi általános iskola diákjai Kína egyik déli tartományában, a Kuanghszi Csuang Nemzetiségi Autonóm Területen 2021. november 18-án.Fotó: CAO YIMING / AFP

A kormány álláspontja szerint a gyermekek oltása önkéntes alapú, ugyanakkor a szülők beszámolója alapján egyre nagyobb nyomás alá helyezték őket: előfordult olyan eset is, hogy hazaküldték az iskolából azt a diákot, aki nem vette fel az oltást. Több kínai nagyvárosban az óvodák üzenetben kérték a szülőktől, hogy adassák be gyermeküknek a vakcinát, és amennyiben a szülők nem járultak hozzá, abban az esetben írásban kell megindokolniuk a döntésüket.

A nyájimmunitás elérését a legtöbb ország elengedte — különösen mióta egyre több koronavírus-változat jelent meg —, azonban

Kína továbbra is ezt a célt tartja szem előtt, és csak ennek teljesülése esetén nyitná újra határait.

Yanzhong Huang, a Seton Hall Egyetem professzora szerint Kína azt reméli, hogy az oltási arány növelésével feloldhatja a korlátozásokat, ez azonban nem lesz egyszerű, mert a kínai vakcinák kevésbé hatékonyak nyugati versenytársaikkal szemben, ráadásul elég valószínűtlen, hogy a jelenleg használt vakcinákkal elérhető lesz a nyájimmunitás.