BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Villámgyorsan fellelték a MÁV több milliárdot érő új vonatának megrongálóját – a vandál erre nem számított

Megrongálták a MÁV egyik milliárdokat érő motorvonatát. Az emeletes KISS motorvonatban okozott kár meghaladhatja az ötvenmillió forintot. A MÁV tájékoztatása szerint a tettest villámgyorsan azonosították, miután a rendőrség körözést adott ki.

Vasárnap éjjel Újszászon ismeretlen személy megrongálta a MÁV csoport Vitorlás InterRégió KISS motorvonatát – számolt be korábban a Világgazdaság a vasúttársaság tájékoztatása alapján. A MÁV szerint rongálásra sajnos már korábban is akadt példa, de ilyen mértékűt eddig nem tapasztaltak: legalább tíz ablakot törtek be, szétverték a belső monitorokat, sőt a tettes még az állomás peronján is megrongált egy esőbeállót.

MÁV
Fotó: Facebook / MÁV


Az anyagi kár is jelentős, meghaladhatja az 50 millió forintot is, de ennél is nagyobb az utasoknak okozott kár, a jármű ugyanis hosszabb időre kiesik a forgalomból is, a következő időszakban a Budapest–Újszász vonal sok ingázója lesz kénytelen nélkülözni a motorvonatot. Minden KISS motorvonaton fedélzeti kamera működik, és az újszászi állomáson ugyancsak kamerarendszer van kiépítve.

A MÁV az esettel kapcsolatban frissítést tett közzé a Facebook-oldalán, amelyben arról számol be, hogy már hétfőn elkapták a tettest. Mint írják, a kamerafelvételek alapján a rendőrség azonosította az elkövetőt, és ki is adta ellene a körözést. A rongálásért körözött személyek listája a rendőrség honlapján megtalálható.

A Stadler KISS motorvonatait 2018-ban szerezték be, egyenként 16,7 millió euróért, azaz 6,6 milliárd forintért.

Néhány nappal korábban a Világgazdaság arról cikkezett, hogy megrongálták a Magyarországon tesztelt, Zemu névre hallgató kínai szupervonatot. A szerelvény mindkét oldalát összegraffitizték.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.