Ezúttal a pénzügyminiszter lecserélésével igyekszik letörni az inflációt és úrrá lenni az egyre erősödő gazdasági válságon a török elnök Erdoğan – írja az Al-Dzsazíra.

A szerda éjfélkor kiadott elnöki rendelet értelmében az eddigi miniszter, Lüfti Elvan lemondását elfogadta, őt helyettese, Nureddin Nebati váltja a tárca élén.

Elvan mindössze egy évig volt miniszter, miután Erdoğan veje, Berat Albayrak lemondott a pozícióról. Szerdán a török központi bank igyekezett a dollárral szemben mindössze 1 hónap alatt közel 30 százalékot vesztő líra érdekében beavatkozni a devizapiacokon.

Erre azért volt szükség, mert a hivatalosan független jegybank novemberben ismét vágott az alapkamaton, már harmadjára az elmúlt két hónap során. A jegybank annak ellenére tett így, hogy az 20 százalék közelében – a hivatalos cél négyszeresén – mozog. Erdoğan forradalmian új, a hagyományos gazdasági gondolkodással szembemenő elképzelései szerint a magas kamat okozza a magas inflációt, ezért ragaszkodik az alacsony kamatokhoz.

Valutaváltásra váró törökök     Fotó: OZAN KOSE / AFP

A piacok sajnos nem nőttek még fel a török elnök gondolkodásának zsenialitásához, így a líra újabb mélypontot ért el a dollárral szemben, amin csak némileg tudott segíteni a jegybanki intervenció. Ez a rövid távú erősödés sem tartott sokáig, miután Erdoğan megvédte az új gazdasági modellt a rosszindulattal szemben.

A jegybankelnöki cím Törökországban nem mondható nyugdíjas állásnak, 2019 óta Erdoğan már három vezetőt is elküldött az ország központi bankjának éléről, akik ellenezték a kamatcsökkentések iránti vágyát. A török elnök szerint a líra problémáit az ország gazdasága ellen áskálódó külföldiek szabotázsa okozza, és úgy hiszi, hogy az alacsony kamatok letörik az inflációt, javítják a gazdasági növekedést, erősítik az exportot és munkahelyeket is teremtenek.

Kedden ismertetett adatok szerint Törökország gazdasága 7,4 százalékkal nőtt a harmadik negyedév során, ám elemzők szerint ez a bővülés rövid életű lehet a magas infláció és a romló valuta miatt.

Ezek miatt ráadásul a közvélemény hangulata is egyre inkább az elnök ellen fordul, amit nagy tüntetések útján fejez ki.