Több százezer otthon maradt áram nélkül Nagy-Britanniában, miután az Eunice vihar pénteken letarolta az országot. A vihar okozta károk helyreállítása akár több mint 300 millió fontba kerülhet – írja a Bloomberg.

Péntek este közel 400 ezer brit háztartásban nem volt áramszolgáltatás, a hálózati szolgáltatók pedig további 156 ezer ügyfél esetében regisztráltak meghibásodást

– közölte a brit Energy Networks Association (ENA). Még túl korai lenne megbecsülni az Eunice vihar okozta károk biztosítási költségeit – mondta a Brit Biztosítók Szövetsége (ABI) szóvivője. Azonban emlékeztetett, hogy a korábbi nagy viharok – a Ciara és a Dennis – esetében mintegy 360 millió fontba kerültek a javítási költségek.

Az Eunice vihar a londoni O2 Aréna tetőszerkezetét is megrongálta 2022. február 18-án.Fotó: Tolga Akmen / AFP

A törmelékek eltakarítását megnehezíti a hétvégén beköszöntő csapadékos és szeles időjárás. A lakosokat arra kérték, hogy maradjanak otthon, és a brit National Rail vonattársaság is figyelmeztetést adott ki, hogy Nagy-Britannia nagy részén még mindig jelentős fennakadások várhatóak a közlekedésben.

A londoni tűzoltósághoz pénteken 1 958 bejelentés érkezett, amikor az Eunice vihar lecsapott a fővárosra. Jelezték, hogy

a vihar hatásai még a következő napokban is érzékelhetőek lesznek, és figyelmeztetést adtak ki a lezuhanó törmelékek veszélye miatt.

Az interneten megosztott felvételeken jól látható volt, hogy pénteken a repülőgépeknek gondot okozott az extrém erős szél miatt leszállás. A viharban több nevezetes épület is megrongálódott, például a londoni O2 Aréna teteje, a somerseti Wellsben található St Thomas-templom tornya pedig a földre zuhant.