Egy dániai fellebbviteli bíróság 300 ezer koronára (14 millió forintra) emelte a bírságot, amelyet egy újságra szabtak ki, amiért megsértette A kis hableány-szoborral kapcsolatos szerzői jogokat, amikor a bronzból készült koppenhágai műemlékről zombis karikatúrát és maszkos fotót közölt.

A Berlingske című napilap 2019-ben tette közzé a karikatúrát a dán vitakultúráról szóló cikke illusztrálására, majd 2020-ban a szélsőjobboldal és a koronavírustól tartó emberek közötti kapcsolatot ábrázolták a fotóval. Mindkét publikációval megsértették a dán szerzői jogi törvényt.

Fotó: MADS CLAUS RASMUSSEN / AFP

A koppenhágai kerületi bíróság még 2020 novemberében szabott ki 285 ezer korona bírságot szabott ki az újságra, ezt bírálta felül a fellebbviteli bíróság szerdán, amikor 300 ezer koronára emelte meg a bírságot. 

A Berlingske főszerkesztője, Tom Jensen fellebbezést nyújtott be a kerületi bíróság eredeti döntése ellen, mert a bírságot aránytalannak és túlságosan magasnak tartotta. 

Azzal érvelt, hogy az újság A kis hableány képét nem kereskedelmi célokra használta.

A felperesek a szobrot alkotó Edvard Eriksen dán szobrászművész örökösei voltak. A szerzői jogok 2029-ig vannak érvényben, akkor telik le a 70 év Eriksen 1959-ben bekövetkezett halála után.