A külgazdasági és külügyminiszter Genfben szólalt fel az ENSZ Emberi Jogi Tanácsán.

A magyar emberek nem akarták ezt a háborút, az állampolgárok békét szeretnének, amilyen hamar csak lehetséges – kezdte beszédét.

Ukrán barátaink mellett állunk, támogatjuk Ukrajna területi integritását és szuverenitását

– fogalmazott, hozzátéve: reméli, hogy sikerrel járnak a béketárgyalások, amelynek folytatására felkínálja helyszínként Budapestet.

A legalapvetőbb emberi jog az élethez és a biztonsághoz való jog, és az ukrán állampolgárok ezen jogait durván megsértették

– hangsúlyozta. Arra is emlékeztetett: rengeteg ukrán polgárnak kellett most elhagynia az otthonát a háború miatt. 

Az elmúlt kevesebb mint egy hét leforgása alatt Magyarország több mint százezer ukrán menekültet fogadott be.

Minden egyes határpont nyitva áll, amelyek a nap 24 órájában üzemelnek. Azokról is gondoskodnak, akik törvényesen tartózkodtak Ukrajna területén.

Szijjártó Péter kiemelte: Magyarország minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy visszatérjen a béke Ukrajnába és Kelet-Közép-Európába.

A kormány intézkedéseiről elmondta: a magyarok biztonsága érdekében megtették a szükséges lépéseket. A keleti határra katonákat küldtek, hogy megakadályozzák a Magyarországra való behatolást. A háborúból viszont ki akarnak maradni.

A miniszter köszönetét fejezte ki a jótékonysági szervezetek és az önkéntesek áldozatos munkájáért. A lakhatás és a megélhetés mellett a repülőtéri transzferekben is segítséget nyújtanak.

Magyarország az eddigi legnagyobb humanitárius segítségnyújtási akcióját hajtja végre az ország történetében.

Már több mint százezer liternyi üzemanyagot biztosítottak az ukrán hatóság számára Kárpátalján. Jelenleg pedig háromszáz tonnányi élelmiszer-csomagot állítanak össze és több mint húszezer liter üveges és palackozott vizet küldenek, valamint higiéniás eszközöket is biztosítanak.

Megvan a brüsszeli szankciós politika első áldozata: a magyarországi és az osztrák Sberbank

– a külgazdasági és külügyminiszter így értékelte a pénzintézet kivonulását az európai piacról.

A miniszter kiemelte: 

Nagyon figyelnünk kell arra, nehogy a magyar emberek fizessék meg a háború árát.