Az uniós külügyminiszterek március 21-iki tanácskozásán – amelyen az ukrán külügyminiszter is részt vett – Szijjártó Péter egyértelművé tette, hogy Magyarország nem fog fegyvereket szállítani Ukrajnába, és nem is engedi át a fegyverszállítmányokat Magyarország területén. A külgazdasági és külügyminiszter elmondta azt is: Magyarország ellenzi a repüléstilalmi övezetet Ukrajna felett és a békefenntartónak minősített szárazföldi alakulatok küldését.

Szijjártó állásfoglalása az ukrán külügyi tárca nemtetszését váltotta ki – írta a Magyar Nemzet; a lap értesülése szerint olyannyira, hogy Dmitro Kuleba külügyminiszter az ülést követően felhívta a budapesti ukrán nagykövetet, akinél arról érdeklődött, hogy az ukrán vezetés miként lehetne segíthetné a baloldali ellenzék választási győzelmét Magyarországon. 

Képünk illusztráció
Fotó: Kurucz Árpád és AFP

A Magyar Nemzet szerint nemzetbiztonsági forrásból származó értesülése szerint 

Márki-Zay Péter baloldali miniszterelnök-jelölt stábja és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök között meg is történt a kapcsolatfelvétel.

Ezt követően az Európai Tanács március 24-i ülésére videókapcsolattal bejelentkező Zelenszkij a diplomáciában meglehetősen szokatlan stílusban szólította meg Orbán Viktort, akit kérdőre vont, hogy miért habozik szankciókat bevezetni, fegyvereket átengedni Magyarországon, illetve miért dilemmázik azon, hogy kereskedjen-e Oroszországgal.  

Figyelj, Viktor, tudod, mi történik most Mariupolban? Ha tudsz, menj le a [Duna-] partra, nézd meg a cipőket, és meg fogod látni, hogy ilyen tömeggyilkosságok most is folynak a világban. Oroszország ma is ezt hajtja végre

Zelenszkij a kedden újabb, a magyar kormányt kritizáló megjegyzéseket tett; a dán parlamenti képviselőknek küldött videóüzenetében azt mondta:

Nem lehetnek orosz csápok Európában, amelyek belülről feszítik az uniót, és még most is segíteni próbálják Oroszországot, hogy a lehető legtöbb pénzt keresse. Mindenki pontosan tudja, hogy az EU-ban ki áll szemben az emberiességgel és a józan ésszel, ki az, aki semmit nem tesz Ukrajna békéjéért. Ennek véget kell vetni, Európa pedig nem hallgathatja tovább a magyar kormány kifogásait.

A Magyar Nemzet ezzel kapcsolatban azt írta: egyáltalán nem meglepő az ukrán elnök és Márki-Zay Péter színfalak mögötti együttműködése, hiszen a baloldal kormányfő-jelöltje többször nyilatkozott arról, hogy fegyvereket és magyar katonákat küldene Ukrajnába, és támogatná az uniós szankciók kiterjesztését az orosz energia importjára is. Az a körülmény sem elhanyagolható – teszi hozzá a lap –, hogy mindketten főként a most regnáló amerikai adminisztráció kottájából játszanak.

A Magyar Nemzet azt írja:  Zelenszkij többféle eszközzel segítheti a magyar baloldal kormányfőjelöltjének a kampányát. Egyrészt folytathatja a magyar kormánnyal szembeni retorikai nyomásgyakorlást, amely az Európai Tanács ülésén kezdődött, majd kedden, a dán parlamenti képviselőknek küldött üzenettel folytatódott. Másrészt az ukrán elnök és Márki-Zay Péter twitteres kapcsolatfelvétele is hozhat még meglepetéseket.

Márki-Zaj Péter nemrég mikroblogján üzent az ukrán elnöknek, akit biztosított abban, hogy mellette áll, és már nagyon várja, hogy hamarosan személyesen is találkozzanak.

 

Ezzel kapcsolatban Szijjártó Péter hétfőn azt nyilatkozta: egyre több helyről lehet visszahallani a nemzetközi politikai életben, hogy a magyar baloldal a világ több pontján is megígérte azt, hogy ha adott esetben kormányra kerül, akkor azonnal átengedi a fegyverszállítmányokat Magyarország területén, azonnal elkezdi a fegyverszállításokat Ukrajnába és azonnal bevezeti a szankciókat az Oroszországból irányuló energiaszállításokra. A külgazdasági és külügyminiszter szerint ha a háttérmegállapodás Magyarország biztonságát és ellátását is veszélyezteti.