Mint azt VG.hu is megírta, az ukrajnai frontvonalaktól távol, Zágrábnál zuhant le egy TU-141 típusú szovjet hadműveleti-harcászati felderítő robotrepülőgép, mely a horvátok szerint Magyarország felől érkezett a horvát légtérbe.  A drónokat még a Szovjetunió idején használta a Vörös Hadsereg és mivel azok a nyugati határnál voltak érthető okokból telepítve, a birodalom felbomlását követően főleg Ukrajnánál maradt belőlük.

Fotó: Shutterstock

Az eszközből mindössze 142 darab készült, és hosszú éveken keresztül az ukrán hadsereg sem használta a 14 méternél hosszabb, rakétához hasonlító, a leszálláshoz ejtőernyőt használó régi drónokat, melyek a felderítéshez még nem digitális, hanem analóg technikát használnak, tehát a drón visszaérkezését követően elő kell hívni a filmet.

Fotó: Anadolu Agency via AFP

A felderítő gép hatótávolsága névleg 1000 kilométer, ami a földet érés helyszínéhez képest mért távolságot nézve az orosz frontvonaltól relatíve távol található. Igaz valószínűleg a hatótávolság azzal is számol, hogy a gép visszatér a bázisára, viszont ez esetben nem tért vissza, így akár Oroszországból is indulhatott a hatótávolságát figyelembe véve.

A robotrepülő óránként 1000 kilométert tesz meg és 6 ezer méter magasságig képes felemelkedni. Az ukránok tagadják, hogy övék lenne a drón. A NATO azt közölte péntek délután, hogy a szervezet lég- és rakétavédelmi rendszere követte az eszköz pályáját, mely 40 percet töltött Magyarország és 7 percet Horvátország légterében az index.hr információi szerint. A román Hot News szerint keleti szomszédunk légvédelmi rendszere is észlelte a román légtérben csütörtök 23:23 és 23:26 között tartózkodó eszközt.

Szijjártó Péter külügyminiszter a közösségi oldalán közölte, hogy vizsgálatot indítottak a magyar hatóságok az ügyben. 

Íme a HM válasza a drónra: pénteken is volt hasonló incidens, riasztották a Gripeneket

A minisztérium közlése szerint látták a drónt, Csengernél lépett be a magyar légtérbe. Pénteken hasonló incidens történt délben.