BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ismeretlen sírokra bukkantak a Notre-Dame felújításakor

Elkezdték restaurálni a székesegyház nagyorgonáját.

Három évvel a nagy tűzvész után megkezdődött a párizsi Notre-Dame székesegyház nagyorgonájának teljes körű restaurálása.

A 19 szélláda helyreállítása már folyik egy vidéki műhelyben, egy másik helyen a hangszer 8000 sípját tisztítják meg a tűzvész következtében rárakódott mérgező anyagoktól – közölte kedden a 2019 áprilisában leégett székesegyház újjáépítéséért felelős állami szervezet. Később restaurálják az orgona többi részét is, a nyáron például a négy nagy fújtatót újítják fel.

Fotó: ANTOINE WDOWCZYNSKI / AFP

A nagyorgonát megkímélték a lángok, sőt az oltási munkák sem okoztak benne károkat, azonban a tűz következtében vastag ólompor rakódott rá. 

A tűzvész után teljesen szétszedték a hangszert, amely egykori pompájában tér vissza a Notre-Dame-ba, ahol 1733-ban játszottak rajta először.

Fotó: STEPHANE DE SAKUTIN

A 12. századra visszanyúló világhírű párizsi székesegyház újjáépítésére 844 millió euró (313 milliárd forint) adomány gyűlt össze 340 ezer adakozótól a világ 150 országából.

Az újjáépítés alatt végzett régészeti vizsgálatok során több, eddig ismeretlen sírt fedeztek fel a templomban, 

köztük egy teljesen ép ólomszarkofágot, amelyben feltehetően egy 14. századi magas méltóságot helyeztek örök nyugalomra. Ha ez bebizonyosodik a későbbi vizsgálatok során, akkor a szarkofág megtalálása jelentős felfedezés lesz.

Fotó: RIEGER BERTRAND / HEMIS.FR

A sírokat a fő- és a kereszthajó találkozásánál találták. Emellett a jelenlegi padozat alatt felfedeztek egy gödröt is, amelyben színes szobrokat ástak el. Ezek részei voltak a régi szentélyrácsnak, amely 1230-ban épült és a 18. század elején pusztult el. A rács egyes részeit már a 19. században, a templomtorony csúcsának építése közben megtalálták, ezek jelenleg a Louvre-ban láthatók.

Filmvásznon a Notre-Dame tragédiája

A thriller és a hollywoodi katasztrófafilm elemeit elegyítő film a késő délutáni első füsttől a tűz tizenöt órával későbbi teljes eloltásáig tartó történetet eleveníti fel.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.