Vasárnap reggelig 540 millió forint felajánlás érkezett az orosz-ukrán háború kitörése után a kormány által indított Híd Kárpátaljáért segélyprogramon keresztül, jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap a Kossuth rádióban. 

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Karitatív Tanács elnöke a Vasárnapi újság című műsorban köszönetet mondott a 1357-es nemzeti adományvonalon és a 11711711-22222222-es bankszámlaszámon adományt felajánlóknak, egyúttal hangsúlyozta:

továbbra is várják a pénzbeli és szálláshely-felajánlásokat, a tartós élelmiszereket, valamint az önkéntesnek jelentkezéseket.

Közölte, a karitatív szervezetek a határ menti településeken és a budapesti pályaudvarokon kialakított segítőpontokon eddig több mint 59 ezer embernek nyújtottak támogatást, mintegy 200 millió forint értékben. 

Az államtitkár emlékeztetett arra is, hogy a kormány első lépésben 600 millió forintot, majd további 1,3 milliárd forintot különített el arra, hogy közvetlen segítséget juttasson el Kárpátaljára, sőt azon túlra is.