BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A négynapos munkahét már nemcsak egy kaliforniai álom

A négynapos munkahét indítványozói szerint ugyanaz a munkamennyiség rövidebb idő alatt is elvégezhető. A munkavállalók fizetése nem csökkenne le, és azok, akik többet dolgoznak, rendes bérük legalább másfélszeresét kapnák.

Kalifornia a 32 órás munkaidő bevezetését fontolgatja 

számolt be a CNBC. Az ötlet célja a hatékonyabb munkavégzés elérése, beleértve a felesleges megbeszélések elhagyása is. A módszert egyre több vállalat teszteli a munkavállalók egészségét szem előtt tartva.

Egyre több vállalat ismeri fel, hogy a csökkentett munkaidejű, produktivitásra összpontosító munkavégzés versenyelőnyhöz juttatja őket 

– mondta Joe O'Connor, a 4 Day Week Global vezérigazgatója.

Bár már régóta esedékes, a koronavírus-járvány és az Egyesült Államokban megfigyelhető 2021-es felmondási hullám egyértelművé tette, hogy a változtatás ideje most jött el – mondta Cristina Garcia, a törvényjavaslat egyik támogatója. 2021-ben közel 48 millió amerikai hagyta ott a munkahelyét, és ez a tendencia még mindig tart: csak februárban csaknem 4,4 millió munkavállaló mondott fel az amerikai munkaügyi minisztérium szerint.

Fotó: Shutterstock

Még mindig ragaszkodunk egy olyan munkarendhez, amely az ipari forradalmat szolgálja, azonban nincs összefüggés a több munkaóra és a nagyobb produktivitás között

– tette hozzá Garcia.

A tapasztalat szerint azok, akiknek a pandémia ideje alatt lehetőségük volt lerövidíteni a munkahetüket, nem terveznek visszatérni a korábbi munkarendre.

A Kaliforniai Kereskedelmi Kamara azonban ellenzi a a négynapos munkahét bevezetését, mivel az még több költséget róna a vállalkozásokra. A vállalkozásokat terhelő költségek közül gyakran a munkaerőköltség az egyik legmagasabb – írta Ashley Hoffman, a Kaliforniai Kereskedelmi Kamara közpolitikai szóvivője.

A munkaerőköltségek ilyen mértékű növekedése csökkenteni fogja a vállalkozások azon képességét, hogy új alkalmazottakat vegyenek fel vagy új munkahelyeket hozzanak létre, és ezáltal korlátozza a munkahelyek növekedését Kaliforniában

– jelentette ki.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.