Ezekben a körzetekben a legszorosabb a verseny
Az öt legszorosabb versenyből négyben az ellenzék áll az élen, az első öt legszorosabb körzetekből 3 budapesti. Dunaújvárosban 80 százalék fölötti feldolgozottság mellett 26 szavazattal vezet az ellenzéki Kálló Gergely fideszes Dr. Mészáros Lajos előtt. A második legkisebb különbség az egyik pécsi körzet, ahol Dr. Mellár Tamás előnye 188 szavazat 70 százalékos feldolgozottság mellett a kormánypárti Kővári János előtt.

Budapesten a legszorosabb a 15-ös számú szavazókör, ahol 85 százalékát számolták már meg a leadott szavazatoknak, Kunhalmi Ágnes előnye itt 357 szavazat a fideszes Dr. Lévai István Zoltánnal szemben. A XX. kerületben, vagyis a budapesti 16-ös körzetben Hiller István 80 százalékos feldolgozottság mellett 517 szavazatos előnnyel rendelkezik kormánypárti ellenfelével, Földes Gyulával szemben.
Az ötödik legszorosabb verseny is Budapesten alakult ki, mégpedig a XVI. kerületben, ahol a fideszes Szatmáry Kristóf 85 százalék körüli feldolgozottság mellett vezet 663 szavazattal az ellenzéki Vajda Zoltánnal szemben.


