„Munkára jelentkezem!” – jelentette ki mosolyogva Lázár János azt követően, hogy fölényes győzelmet aratott Hódmezővásárhelyen az ellenzéki miniszterelnök-jelölt Márki-Zay Péterrel szemben. A Fidesz politikusa köszönetet mondott a családjának, a rá szavazó városiaknak és falusiaknak, valamint azt hangsúlyozta, óriási túlerővel szemben kellett küzdeniük. Lázár János közölte, 

mind a 19 csongrádi településen, tehát Hódmezővásárhelyen is győztek,

így ma este véget érhet a polgárháború, a szavazók bizonyították, a gyűlöletkampánynak nincs hatása.

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

„Kezdjünk egy új időszakot! Arra kérek mindenkit, ne bántsa senki ellenfelem családtagjait, hozzátartozóit, támogatóit. Mutassuk meg, hogy mi különbek vagyunk” – mondta Lázár János, aki újságírói kérdésre elárulta, nem tagadja, 

becsületbeli ügy volt számára a győzelem, amellyel új korszak kezdődik a politikai karrierjében.